FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőtüzek Franciaországban

A kánikula nyomán jelentkező tűzvészek miatt rendkívüli helyzetbe került Franciaország, az európai erdőtűz információs rendszer (EFFIS) szerint július 16-ig Franciaországban 32 ezer hektár égett le. Ez rendkívül sok annak fényében, hogy egy átlagos időjárású évben január és július között csupán 5-6 ezer hektáron ég az erdő. A tüzek egy része mögött véletlen balesetet vagy egyéb, nem közvetlenül emberi beavatkozásra visszavezethető okot gyanítanak, ám több esetben egyértelműen szándékos gyújtogatásról van szó.

Gironde megyében július második hetében már két helyen is hatalmas erdőtűz tombolt (Teste-de-Buch, Landiras), július 20-ra már 20 ezer hektárnál is több vált a tűz martalékává. Míg a Marseille-t övező Bouches-du-Rhône megyében lévő Montagnette-erdőben keletkezett tüzet július 16-ra sikerült eloltani, a július 12-e körül Gironde megyében kitört tüzeket nem sikerült elfojtani. Az erdőtüzek miatt több ezer lakost – esetenként teljes falvakat – kellett kitelepíteni, de több helyen veszélybe kerültek az ilyenkor rendkívül fölkapott üdülőterület kempingjei is. Különösen fájó az ikonikusnak számító Pilátus-dűnét (dune du Pilat) borító tengerparti fenyőerdő (Pinus pinaster) pusztulása, ami miatt a dűne egyébként különleges, de rendkívül sérülékeny ökoszisztémája is veszélybe került.

A tűzoltásban a július 18-a jelentette a legkritikusabb napot, az előrejelzések ekkorra várták a kánikula tetőpontját, ami miatt az atlanti partvidék déli részére (is) vörös riasztást rendelt el a meteorológiai szolgálat, ám a kánikula még kedden is ugyanilyen erővel tombolt. A belügyminisztérium a helyzet súlyosságára való tekintettel 18-ára már kilenc tűzoltó repülőgépet (Görögország is küldött ilyet) és 1700 tűzoltót vezényelt a térségbe, valamint folyamatosan növelték a bevethető tűzoltóautók számát.

A tüzek a július 18-i héten sem csillapodtak, Gironde megyében 19-én reggelre már 19 ezer hektár vált a lángok martalékává, Arcachon mellett csak az előző éjszaka kétezer hektár égett le, ezzel ezen a helyen már 6500 hektárra nőtt az elpusztult terület nagysága. A kitelepítettek száma elérte a 18 ezret, csak hétfőn (július 18-án) 8 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát vagy a nyaralóhelyét és leégett több kemping is, többek kötött a francia „Campings” filmsorozat által halhatatlanná tett, a forgatásnak helyszínt adó Les Flots Bleus is.

A hatóságok itt egyelőre a szándékos gyújtogatást nem tartják igazolhatónak, jelenleg a véletlen balesetet (piste accidentelle) tartják valószínű(bb) oknak.

Bordeaux-tól 40 kilométerre délre, Landiras mellett keddig 12800 hektár égett le, 14 ezer embert telepítettek ki, ezzel ez a tűzvész lett az elmúlt 30 év francia eseteinek legjelentősebbike, itt viszont a nyomozás szándékos gyújtogatás miatt folyik.

Szintén 18-án gyulladt ki az erdő Versac mellett (Médoc), itt 70 hektár pusztult el és 500 embernek kellett a lakhelyét elhagynia. Az ilyen szempontból a hírekbe szinte soha be nem kerülő Bretagne-t sem kerülték el a tüzek az idén, Brasparts település mellett (Monts d’Arrée, Finistère megye) csaptak föl a lángok 18-án délután, kedden reggelre már legkevesebb 1400 hektáron égett el a növényzet és 500 főt kellett evakuálni. A helyszínen 195 tűzoltó 50 járművel küzdött a tűz ellen. Az ok egyszerű – a hőhullám az idén Bretagne-t sem kerülte el, a kérdéses hétfői napon hőmérsékleti rekordok dőltem meg az egyébként hűvösnek és csapadékosnak mondható régióban, Brest-ben például 39,9°C-ot mértek!

A szokatlan hőség miatt régió-szerte lobbantak föl tüzek, így pl. Côtes-d’Armor megyében is, de ezeket sikerült eloltani. Az Avignon melletti Montagnette-erdőben július 14-én kezdődött tüzet a július 18-ról 19-re virradó éjjel sikerült megállítani, ezt követően kezdődhetett meg a még veszélyt jelentő gócok fölszámolása. A tűz hétfőn még egyszer újra erőre kapott, emiatt további 500 tűzoltót és egy Canadair típusú repülőgépet kellett a helyszínre vezényelni. További két ilyen gépet is vártak, ezek a nehezen
hozzáférhető gócok végleges fölszámolásában kaptak szerepet. A tűz oka itt ismert: egy,
Avignon és Tarascon között közlekedő tehervonatból került szikra a kiszáradt növényzetre.

Az európai erdőtűz információs rendszer (EFFIS) szerint július 16-ig Franciaországban 32 ezer hektár égett le, ami rendkívül sok annak fényében, hogy egy átlagos időjárású évben január és július között csupán 5-6 ezer hektáron ég az erdő. Megjegyzendő, hogy a negatív rekordot az 1989-90-es évek jelentik, ekkor a két év alatt összesen145 ezer hektárnyi leégett erdővel, míg a szintén nagyon komoly erődtüzekkel sújtott 2003-as évben augusztus közepéig 37 ezer hektár vált a lángok martalékává, ennek fele Var megyében.

Landes vidékén még elevenen él az emberekben az 1949-es, 50 ezer hektárt elpusztító tűz, ennek nyomán épült ki az a védekezési rendszer, aminek köszönhetően egészen az idei évig – a mintegy egymillió hektárnyi, gyakorlatilag egybefüggő Pinus pinaster-erdő ellenére az 1947-eshez fogható katasztrófa a térségben nem fordult elő, az idén azonban félő, hogy ez a trend megszakad.

forrás: Somogyi Norbert TéT-attasé, Bartha Péter mg. attasé, Magyarország Párizsi Nagykövetsége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Olaszországban is erdőtűzek tombolnak

Következő cikk

Lettországi tűzifa-helyzet



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…