FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Országos Szakképzési Tanévnyitó

A jövő záloga „cselekvőképességünk megőrzése”, mert csak a tanult, szakképzett ember képes gondoskodni önmagáról, szeretteiről és közösségéről – mondta a miniszter a Székesfehérvári Szakképzési Centrumban 2022. augusztus 30-án. Csák János az országos szakképzési tanévnyitó ünnepségen a Kulturális és Innovációs Minisztériumot „a jövő képessége minisztériumának” nevezve kijelentette: mivel nem lehet tudni, mit hoz a jövő, „egy dolgot tehetünk, arra készülünk, hogy a körülmények változni fognak”.

Az okos ember mindig megpróbálja megőrizni a cselekvőképességét, ami nem más, mint testi, lelki és szellemi erőnk karbantartása, mindennek záloga pedig a tanulás – fogalmazott a miniszter.

Csák János elmondta, a szakképzési rendszert az elmúlt években a kormány azért alakította át gyökeresen, hogy olyan inspiráló, ihletet adó környezetet teremtsen, amely elősegíti a minél hatékonyabb tanulást és oktatást.

Hozzátette, a magyar állam mindenkinek ingyenesen biztosítja két szakma és egy szakképesítés megszerzését. Magyarországon 508 szakképzési intézmény működik, ahol több mint 250 ezer hallgató tanul – közölte Csák János.

A miniszter szavai szerint a kormány olyan rendszert hozott létre, amely névtelenül követi minden egyes hallgató pályáját, azt, hogy hol dolgozik, mennyit keres és milyen további képzéseken vesz részt. Mindez abban segít, hogy a kormány szükség esetén rugalmasan átalakíthassa a tanrendet – fűzte hozzá.

Csák János fontosnak nevezte azt is, hogy a szakképzés és a gazdaság élő, szerves kapcsolatban legyen egymással, ezért indult el a duális képzés; jelenleg 181 szakma oktatása folyik, és 110 ezer hallgató kap ösztöndíjat.

forrás: IKK.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Forest Information Billboard 2022/02

Következő cikk

Itt az új szakmafüzet



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések