FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Kalocsa

A Gemenc Zrt. is részt vesz a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, az Országos Erdészeti Egyesület és a Megyei Jogú Városok Szövetsége közreműködésével életre hívott programban.

A program első fázisában a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok számára nyílt lehetőég a települések zöldítésére, sorfák mintaültetése keretében.   

Ezt követően minden tízezer feletti lakosú magyarországi település pályázhatott. Több mint 100 város élt a lehetőséggel országszerte. Ennek köszönhetően az ősz folyamán további 6500 darab sorfa egységcsomagot osztanak szét a települések zöldítésére.

VárosFa_Kal_2210_04

A városok nagyméretű sorfák mellett az ültetéshez szükséges kiegészítőket, útmutatót és szakmai tanácsadást is kapnak, erdész szakemberek közreműködésével.

VárosFa_Kal_2210_08

A Gemenc Zrt. szakemberei Kalocsán vettek részt a 70 db facsemete telepítésében. A fák ültetése október 11.-én kezdődött, ifj. Ternyik Zoltán, kerületvezető erdész és Lajtos János, osztályvezető szakmai segítsége mellett önkormányzati alkalmazottak és középiskolai diákok szorgoskodtak több helyszínen.

VárosFa_Kal_2210_05

forrás: Gemenc Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdők Hete Gemenc

Következő cikk

Tűzifagyűjtés lehetőségei országszerte



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések