FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Lajosmizse

Fotók: Szalay Tamás

Faültetésbe kezdtek a Mizsei utcában, ahol hetven darab fát, azon belül hatvan gömbszivart és tíz darab keskeny levelű kőrist ültetnek el városi összefogással. A fatelepítési akciót a MOL Új Európa Alapítvány Városfa Programja tette lehetővé, aminek a pályázatát elnyerte Lajosmizse.

A programra áprilisban lehetett jelentkezni, amire a tízezer lélekszámot meghaladó települések pályázhattak. A város az elsők között adta be pályázatát, a maximálisan igényelhető hetven darab facsemetére. A fatelepítésben a szakmai segítséget a kecskeméti KEFAG Zrt. biztosította. Azon túl, hogy tanácsokat adtak a fafajták kiválasztásában és beszerzésében, az ültetésben is támogatták a lajosmizseieket.

Ahogy azt a projekt vezetőjétől, Horváth Sándortól megtudtuk, az önkormányzat fogja össze ezt a kezdeményezést. Felkérték a város által fenntartott intézményeket, civil szervezeteket és a lakosságot, hogy vegyenek részt a város zöldítésében. Szép számban jelen is volt a segítség. Csatlakozott a programhoz a Fekete István Általános Iskola, a Meserét bölcsőde és óvoda, a város egészségügyi intézménye és az önkormányzati hivatal.

Az iskola igazgatója, Plichta Ildikó is szívesen tett eleget a város felkérésének, miszerint a diákok is vegyék ki részüket a faültetésben. Nagy volt a lelkesedés a tanulók körében, vidám hangulatban segítették a munkát. Ásót-kapát nem sajnálva vetették bele magunkat a munkába.

Az iskola az ültetett fákból hármat meg is kapott gondozásra, így innentől kezdve a diákok feladata lesz a fák öntözése és védelme. A kertészeti munkálatok nem idegenek az iskola diákjai számára. 

Ahogy az igazgatótól megtudtuk, nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre és a kétkezi munka szeretetére. Ennek érdekében az iskolakert gondozása is a gyerekek közreműködésével történik. Osztályonként be vannak osztva a kerti feladatok, amiket a diákok lelkiismeretesen el is végeznek. Emellett a nyolcadik osztályos tanulók minden alkalommal egy fa ültetésével búcsúznak az iskolától, ezzel is egy maradandó lábnyomot hagyva maguk után az iskola udvarában.

„Növényt ültetni menő” – ezzel a mottóval jellemezte Marton Mariann, az iskola igazgató-helyettese a faültetési programot, és magát a szemléletet, ami a fenntartható környezetre nevelést célozza meg az oktatásban.

A város zöldebbé tételét célzó eseményen a Lajosmizsei Városszépítő Egyesület is képviseltette magát. Az egyesület elnöke, Borbély Ella különösen fontosnak tartja ezt a kezdeményezést. A klímaváltozás, és különösen az erre a területre jellemző felmelegedés problémájának az egyik megoldásaként tekint a fák és növények ültetésére. Elmondása szerint a civil emberektől a legtöbb, amit tenni tudnak az egészséges, zöld környezet fenntartásáért, ha támogatják és kezdeményezik az ilyen és ehhez hasonló növényültetési programokat. Az egyesület sokat tesz Lajosmizse szépségéért. A tagok keze munkáját dicséri az autópálya melletti körfogalom növényzettelepítése is, amit az egyesület tart fenn és gondoz rendszeresen. De ők indítványozták a Dózsa-telepi játszótér felújítását is, illetve egy másik új körforgalom megszépítését is elvállalták, aminek a közepén egy műtárgy lesz elhelyezve, ami Lajosmizse logójának az elemeit fogja tartalmazni.

A város polgármesterétől, Basky Andrástól megtudtuk, hogy a város zöldítési programja tovább folytatódik. Az Élhető Települések pályázat is lehetőséget ad további városi fejlesztésekre. Ennek keretében a Kodály Zoltán utca aszfaltozása, a művelődési ház színpadjának, öltözőinek belső átalakítása, és a kerékpárutak felújítása, illetve az azok melletti zöldterületek rendezése van tervben az elkövetkező időszakban.

forrás: BAON 11-11

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 152., 2022/46.

Következő cikk

Az erdőgazdálkodás nem károsítja az éghajlatot



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések