FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőtüzek – Kanada, Hawaii

A kanadai Északnyugati Területeken pusztító erdőtüzek megközelítették a régió fővárosát, ezért pár napja elrendelték Yellowknife csaknem 20 ezer lakosának evakuálását. Kiderült, mi okozhatta a pusztító hawaii katasztrófát.

A főváros legnagyobb veszélynek kitett területein lakóknak a legrövidebb időn belül el kell hagyniuk otthonukat, a város többi részén élőknek pedig holnap délig kell elmenniük – jelentette be az Északnyugati Területek kormánya. Az északi sarkkörtől 450 kilométerre délre fekvő Yellowknife-ban már hétfőn veszélyhelyzetet hirdettek a közeledő tűz miatt.

Az evakuálás biztonságáról a hatóságok gondoskodnak, az autópályákon, ahol a füst miatt rosszak a látási viszonyok, átkísérik a várost elhagyókat.

AZ ÉSZAKNYUGATI TERÜLETEK NYOLC TEREPÜLÉSÉNEK CSAKNEM 6800 LAKÓJÁT MÁR EVAKUÁLTÁK. A LAKOSSÁG MENTÉSÉBEN REPÜLŐGÉPPEL IS SEGÍTETTEK.

Kanadában idén rekordszámú erdőtűz pusztított (eddig 5837 eset, amiből 1041 még aktív tűz volt augusztus 21-én). A lángok miatt több mint 15,3 millió hektárnyi terület égett le. Az országban 168 ezer embert evakuáltak a minden korábbi rekordokat megdöntő erdőtűzszezon kezdete óta.

Hawaii maui tűzvész után

Az erdőtűz sújtotta Maui szigetén megnyitották a természeti katasztrófa miatt lezárt fontosabb utakat, és az iskolák is elkezdték a tanévre a felkészülést, miközben Lahaina városának romjai között változatlanul az áldozatok maradványai után kutatnak. Tegnapra a történelmi városban pusztító tűzvész megtalált áldozatainak száma 106-ra emelkedett, és már 40 kutyás egység kutatott az épületek elszenesedett maradványai között. Az ivóvíz és levegő egyes területeken továbbra egészségtelen, az áramszolgáltatást azonban már szinte teljes egészében helyreállították. Az otthonukat elveszített emberek százai hotelekben és turistaszállásokon húzták meg magukat.

A múlt heti tűzvész okainak vizsgálata arra mutat, hogy a leszakadó, feszültség alatti elektromos vezetékek lobbanthatták lángra a száraz aljnövényzetet, ahonnan a nagy szélben a tűz rendkívül gyorsan terjedt. Vizsgálják az áramszolgáltató felelősségét is abban, hogy miért hagyta feszültség alatt az elektromos hálózatot, amikor erős szélvihar sújtotta a szigetet. Lahaina lakosainak egy csoportja közös pert indított az áramszolgáltató ellen.

A vihar egy közeli hurrikán széllökései voltak, helyenként az óránkénti 100 kilométert jóval meghaladó sebességgel. Azt is vizsgálják, hogy miért nem szólaltak meg a lakosság figyelmeztetésére szolgáló szirénák. Hawaiion 400 szirénából álló hálózat van, amelyek közül 80 Maui szigetén van. A vészhelyzetkezelési ügynökség hawaii szóvivője úgy nyilatkozott, hogy adataik szerint senki nem tett kísérletet ezek aktivizálására.

Joe Biden elnök kedden azt mondta, hogy minden eszközt rendelkezésre bocsátanak az újjáépítéshez. Az elnököt a hét elején éles bírálatok is érték amiatt, hogy nem szólalt meg, és vasárnap, amikor a tengerparti pihenése közben megkérdezték, hogy mit gondol a Hawaiion pusztító tűzről, annyit mondott, hogy “nincs kommentár”.

Maui a Hawaii-szigetcsoport második legnagyobb szigete, területe 1883 négyzetkilométer. A tűzvész a sziget kisebb részét érintette, de nagyon tragikus módon, legsúlyosabban Lahaina városát, és környékét. A város az egykori Hawaii Királyság fővárosa volt, a történelmi települést a Mauira látogató évente 2 millió turista túlnyomó többsége felkeresi.

forrás: greenfo 08-17

Előző cikk

Szarvasbőgés-hallgató túrák

Következő cikk

Klímaváltozásra való felkészülés az erdészetben – német módra



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések