FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés az óvodában

A szemléletformálás mellett a zöldterületek növelése és a klímaváltozás hatásainak enyhítése a célja a kazincbarcikai önkormányzat és a Barcika Park Nonprofit Kft. legújabb közös programjának, amelynek keretében egyre több növényt ültetnek el a város különböző részein.

Kazincbarcika városvezetői továbbra is fontosnak tartják, hogy a lakók zöldterületekkel tarkított településen, tiszta levegőjű városban éljenek. Ez a törekvés motiválta az önkormányzat és a Barcika Park Nonprofit Kft. legújabb programját is, amely keretében december 8-án a Csokonai utcai székhelyóvoda udvarán ültettek fákat közösen az intézmény dolgozóival és az ovisokkal.

A kicsik igen lelkesen vettek részt a munkálatokban, és ebből egyértelműen kiderült, milyen eredményesnek bizonyul a környezetvédelmi nevelés, amelyet sosem lehet eléggé korán kezdeni. Ahogy Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményvezetője elmondta,  a gyerekekkel folyamatosan figyelni fogják, hogyan növekednek azok a csemeték, amelyek a korábban veszélyesnek minősülő, és ezért kivágott fák helyére kerültek. A növények örökbefogadásával és gondozásával ugyanis az ovisok megtanulják, hogy a környezetüket óvni és védeni kell. 

Molnár Péter főkertész arról is biztosított mindenkit, hogy a kiválasztott fák szárazságtűrőek, betegségállóak és egyúttal díszként is kiválóan funkcionálnak. A program során „helyére kerülő” több, mint 20 fa ültetése pedig csupán az első lépés. Az akciót a jövőben még nagyobb léptékben fogják folytatni, hiszen a főkertész még júliusban felmérte, milyen fajtájú és mennyiségű fákra van szükség a városban, így csak a munka gyakorlati része van hátra.

Az izzasztó ültetési munkákból a jelenlévő Klimon István alpolgármester is alaposan kivette a részét, a pihenés perceiben pedig arról beszélt a Kolorline-nak, hogy a város szépítése és korszerűsítése igazi közös ügy.

„Jövőre lesz 70 éves a településünk, és meg fogjuk ünnepelni a várossá nyilvánítását. Amikor 65 éves volt Kazincbarcika, akkor 65 ezer növényt ültettünk el, és ennek fényében most arra készülünk, hogy 2024-ben legalább 70 ezer új növény kerül majd a földbe. Természetesen ebbe nemcsak fák, bokrok és cserjék tartoznak majd, hanem lágyszárú, vagy akár egynyári növények is” – nyilatkozta a városvezető, és egyúttal aktív részvételre buzdított mindenkit a „Fogadj örökbe egy fát!” programban. 

Hiszen a szemléletformálás mellett minden egyes fával szebbé tehetjük a zöldterületeket és enyhíthetjük a klímaváltozás hatásait… 

forrás: kolorline

Előző cikk

Zárul a nemesnyáras EIP pályázat

Következő cikk

Német faüzem erdősítése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések