FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés, vagy nemültetés?

2019-ben Thomas Crowther ökológus, az ENSZ ezermilliárd fa elültetését célzó kampányának korábbi tudományos főtanácsadója volt, és az egész világon faültetési őrületet indított el, most a dubaji klímacsúcson kérte a világ környezetvédelmi vezetőit, hogy hagyjanak fel a faültetéssel.

Jane Goodall Thomas Crowther professzorral. Kép: ETH Zürich
Nem igazán segít

Crowther kifejtette a tömeges faültetések elfeledett hátrányait, például azt, hogy elfojtják a biológiai sokféleséget, és nem olyan hatékony szén-dioxid-megkötők, mint azt korábban hitték. Harmadrészt a szakértő szerint a faültetés számos szennyező vállalat greenwashing módszerként csak látványos cselekedetként alkalmazza a valódi kibocsátáscsökkentés helyett.

Ha soha senki nem mondta volna, hogy ‘Ültessünk egy trillió fát‘, szerintem sokkal jobb helyzetben lennénk – összegzett meglepően Crowther, aki 2019-ben tette közzé a nagysikerű tanulmányát, miszerint a Földre még 1,2 trillió fa elférne, amellyel helyreállíthatóak lennének az emberiség megjelenése előtti erdőségek.

Annak idején néhány tudós kritizálta csak a tanulmányt, mert az szerintük túlbecsülte mind a fák által elnyelhető szén-dioxid mennyiségét, mind az erdősíthető földterület nagyságát. De a tanulmány által keltett optimizmus túlságosan is ragályos volt ahhoz, hogy elhaljon, hiszen a faültetés látszólag egyszerű megoldást jelentett az éghajlatváltozásra.

Az olyan nagy olajvállalatok, mint a Shell, azonnal tőkét kovácsoltak belőle, és ígéretet tettek arra, hogy több százmillió dollárt költenek erdőtelepítési kezdeményezésekre. A Team Trees közösségi média kampány, amelynek célja 20 millió facsemete elültetése volt, vírusos szenzációvá vált, és a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk egymillió dolláros adományt biztosított nekik.

Ültetés helyett megőrzés

Az őrület és a széles körű optimizmus ellenére a szén-dioxid-kibocsátás ironikus módon tovább emelkedett. Azóta Crowther munkája megfontoltabb, józanabb hangot ütött meg. A férfi úgy véli, hogy a hangsúlyt a meglévő erdők megőrzésére kellene helyezni, nem pedig újak telepítésére. Legújabb kutatásai szerint, ha hagyjuk, hogy a meglévő erdők természetes módon terjeszkedjenek és érjenek, hosszú távon mintegy 50 százalékkal több szén-dioxidot tudunk ellensúlyozni.

forrás: noizz.hu a Futurism alapján

Előző cikk

Angol Nemzeti FaStratégia

Következő cikk

K&H állatbarát ligetek pályázat



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések