FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Erdésze díj hatása

Nagy-Britannia: Az első alkalommal odaítélt Év Edésze díj győztese elmondta, hogy a díj milyen változást hozott a karrierjében – mivel a 2024-es díjra már lehet jelentkezni. Jonathan Callis, a Network Rail munkatársa kemény versenytársakkal szemben küzdött meg, hogy elnyerje az első alkalommal kiosztott díjat a Confor Awards díjátadón.

(A Confederation of Forest Industries, röviden ConFor, az Egyesült Királyság erdészeti ágazatának szakmai szövetsége.)

A díjat (2023. óta) olyan személynek ítélik oda, aki hozzájárul “az erdőgazdálkodás jobbá tételéhez”, és a díj vonatkozhat egy konkrét projektre vagy egy sor közösségi, regionális, nemzeti vagy nemzetközi szintű tevékenységre.

“Az Év Erdésze díj elnyerése kétségtelenül a karrierem csúcspontja volt” – mondta Jonathan. “Minden alkalommal, amikor meglátom a gyönyörű faragott tiszafa trófeát, nagyon büszke vagyok rá.

“Csodálatos volt, hogy jelöltek, majd a szűkített listára kerültem, de a többi döntőbe jutott versenyző minőségét tekintve nem számítottam arra, hogy valóban nyerni fogok. Őszintén megdöbbentem, de nagyon örültem és megtiszteltetésnek éreztem, hogy az intézet zsűrije engem választott.”

Nemrégiben Jonathant előléptették a munkahelyén, amit részben a díjnyereménynek tulajdonít.

“A díj elnyerése adta meg a lökést és az önbizalmat, hogy jelentkezzek, és nagyon örülök, hogy megtettem!” – mondta. “Fontos, hogy továbbra is közvetlenül részt veszek majd a fákkal való munkában, de egy új belső fakitermelési csapatot is létrehozok, amit már nagyon várok.”

A 2024-es díjra jelölteknek jelenlegi ICF-tagoknak (Erdőmérnökök Intézete) kell lenniük. A jelöléseket január 26-ig, péntekig lehet benyújtani. További információkért és a teljes nevezési feltételekért látogasson el a díj weboldalára.

szerk/ford: Tóth János, forrás: ForestryJournal

Előző cikk

Ikea víziója 2030-ról

Következő cikk

+52 = design szék akácból is



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések