FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újrateremteni a harmóniát

Az idén nyáron kétéves 10 millió Fa közösség megálmodója és létrehozója Bojár Iván András művészettörténész szerint valódi változást csak alulról szerveződő programokkal lehet elérni.

Két év alatt hány fát sikerült elültetni abból a bizonyos 10 millióból?
Idén áprilisban, 22 hónap után ültettük el a százezredik fát, de májusban volt a „csokor helyett gyümölcsfát” kampányunk, amit az iskolai ballagások idejére időzítettünk, így azóta is ültettünk még néhány ezret.

Akkor még nagyon sokat kell várni, hogy meglegyen a 10 millió… 
Ez nem biztos, például, mert az utóbbi két év szinte teljes egészére rányomta a bélyegét a COVID-járvány. A tavaly tavaszi 22 ezer ültetéshez képest idén mégis már 40 ezret ültettünk, ráadásul
úgy, hogy az éghajlat immár a bőrünkön is érzékelhető változása miatt a tavaszi és az őszi ültetések is hónapokkal kitolódtak, március helyett akár májusban, október helyett pedig még decemberben is ültethetünk. Emellett abban is hiszek, hogy exponenciálisan nő majd a faültetési akcióink sikere.

Pontosan miben rejlik ez a siker?
Ha globálisan nem tíz-, még csak nem is százmillió fát ültetnénk el, hanem nagyságrendekkel többet, megakadályozhatnánk a kiszáradást, meggátolhatnánk a termőföld minőségének romlását, visszaállíthatnánk a rétegvizek minőségét. Minél többen vesznek részt ebben a munkában, annál többen lehetnek részesei egy már-már spirituális élménynek, amely messze túlmutat saját életünk dimenzióin. Pillanatnyilag minden arról szól, hogy mindenki mindent azonnal meg akar szerezni, miközben létezik egy késleltetéssel működő dimenzió is. A természeti népek körében népszokások épülnek rá: egyes népek minden új élet születésekor fát ültetnek, vagy elkezdik építeni az új jövevény házát, amelybe majd beköltözhet, amikor önálló életet kezd élni. A faültetés egy újfajta civilizáció alapjait mutatja meg.

Biztos alapokon állna ez az új civilizáció a mostani civilizáció romjain?
Gyakran gondolom, hogy a földi élőlények legostobábbika az ember, mert ideológiák terhelik, vagy csak a végtelenül szűk látókörű igényeinek tud élni, mégis erősen hiszem, hogy létezik organikus átalakulás. Az ipari forradalom talaján gyökerező gazdasági rendszerek csak a természeti erőforrások kifosztásával tudnak eredményeket elérni, ez pedig mára teljesen tarthatatlanná vált.

Mi kell az organikus átalakuláshoz?
Ha én lennék a világ királya, beszüntetném a légi közlekedést, és betiltanám a reklámokat. Mindenki tudja, hogy a reklám hazugság, mégis jóleső érzéseket, vágyat vált ki. A tömérdek hazugság miatt az emberben olyan kép épül föl a világról, amelynek semmi köze a valósághoz. Így szinte semmilyen képünk nem maradt a valóságról, mert arról semmi sem szól. Ki gondolhatja komolyan például az autógyártókon kívül, hogy háromévente kocsit kell cserélni? Az emberek hülyeségekért küszködnek, mert meg akarnak felelni a mesterségesen forszírozott szimbolikus normarendszernek…
(A teljes cikket elolvashatja a National Geographic magazin 2021. júliusi lapszámában.)


A 10 millió Fa lelkes közössége

A 10 millió Fa civil kezdeményezés résztvevői hisznek abban, hogy valódi változást csak alulról szerveződő programokkal lehet elérni. Ők fásítanak, zöldterületet és árnyékot teremtenek. A képek e lelkes, a jövő generációra figyelő faültető önkéntesek közül mutat be néhányat.

Végh László fotói

forrás: ng.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

MABOSZ tisztújítás volt

Következő cikk

9. Lombosfa Konferencia - plenáris előadások



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések