FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Emlékkereszt a Csónakázó-tónál

Az 52. Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából az összes hazai állami erdőgazdaság keresztet állít a területén. A Zalaerdő Zrt. az eucharisztikus emlékkeresztet a nagykanizsai Csónakázó-tónál állította fel, amelyet 2021. augusztus 25-én Várnai László esperes áldott meg.

Az öt méter magas tölgykeresztet Kárpáti Hunor kollégánk készítette édesapja, a szintén a Zalaerdő Zrt.-nél dolgozó Kárpáti János segítségével.

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere a szentelés alkalmával elmondta a résztvevőknek, hogy szerinte a kereszt a tóhoz kirándulók lelki feltöltődését is segíteni fogja. A keresztek szerepük szerint legtöbbször útjelzők, de a leglényegesebb az, hogy hitünk jele. Segíti a tájékozódást, de leginkább a lelki eligazodást.

Az 1881 óta rendszeresen megszervezett egyhetes nemzetközi konferenciának idén a magyar főváros, Budapest ad otthont szeptember 5. és 12. között.

Ezért a Miniszterelnökség kezdeményezésére az Agrárminisztérium az állami erdőgazdaságokkal karöltve 21 emlékkeresztet állít fel a magyar erdőkben.

forrás: Zalaerdő Zrt.

1 comment
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Article

30. Zöld Civil Országos Találkozó

Next Article

Vásárolja meg téli tüzelőjét, de csak okosan!



Stihl
(x) hirdetés
Related Posts
Tovább

Erdészeti nyomtatványok

AZ ÉKFM Erdészeti Hatósági Főosztályának weboldala október 22-től (biztonsági okokból, bizonytalan ideig) felfüggesztésre került. Az EH Főosztály kérése…