FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Eucharisztikus emlékkeresztet avattak a Szinva-forrás mellett

Fotó: Fekete István

A magyar erdők évezredek óta lelki feltöltődésünk helyszínei, ezért határozta el az Agrárminisztérium, hogy a Miniszterelnökséggel karöltve minden állami erdőgazdaság területén egy-egy, összesen 21 erdei kereszt felállításával járul hozzá az 52. Eucharisztikus Világkongresszus célkitűzéseinek megvalósításához – mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára kedden a Szinva-forrás mellett.

Dr. Szinay Attila azt mondta, ahogyan az eucharisztia az egyház életének forrását jelenti, a Szinva-forrás a miskolci emberek számára az élethez fontos vizet adja. Innen ered ugyanis a Szinva-patak, amely végigfolyik Lillafüreden és belőle lesz a híres vízesés. Hangsúlyozta, nem is kerülhetett volna megfelelőbb helyre ez a 4 méter magas, tölgyfából készült kereszt, rajta az 52. Eucharisztikus Világkongresszus mottójával: „minden forrásom belőled fakad”, amely „a jövőben minden erdőjáró figyelmét az élet forrásának fontosságára irányítja majd.” 

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a természet ránk bízott csodáinak megóvásában mindannyiunknak felelőssége van és ezzel a szemlélettel dolgoznak nap, mint nap a hazai erdőterület mintegy felét kezelő állami erdőgazdaságok szakemberei is. Az államtitkár kitér arra is, hogy a keresztet állító ÉSZAKERDŐ Zrt. több mint 100 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületet kezel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A turisták által gyakran látogatott Bükk, a Zempléni-hegység és az Aggteleki-karsztvidék jelentős része az illetékességi területükhöz tartozik. Mint mindenhol Magyarországon, az állami erdőgazdaság ebben a térségben is számos történelmi, vallási emlékhelyet, kolostorromokat, képes fákat, erdei kereszteket gondoz és tart fenn.

Fotó: Fekete István

Ezek sorában kiemelkedő helyet foglal el mostantól ez az emlékkereszt, amely reményei szerint iránymutatást adva az évszázadok során zarándokhellyé, az ember és a természetfölötti kapcsolatának helyszíné válhat. Dr. Szinay Attila hozzátette, a feszület szimbolizálja a mi életünknek, emlékeztet minket a keresztény gyökereinkre, magyarságunkra és összetartozásunkra. 

Dr. Sárhegyi Zoltán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Felügyelőbizottság elnöke azt mondta, hogy több mint nyolcvan évvel ezelőtt rendeztek hazánkban először katolikus világtalálkozót, amire pár nap múlva ismét sor kerülhet. Kiemelte, az ÉSZAKERDŐ Zrt. a többi erdőgazdasággal együtt egy kereszt állításával szeretne tisztelegni az 52. Eucharisztikus Világkongresszus megrendezése előtt. Az emlékkeresztet Juhász Ferenc pasztorális helynök áldotta meg.

Forrás: AM Sajtóiroda

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

2 Mrd Ft-ból megújult a királyréti és a kemencei erdei vasút

Következő cikk

Vigyázat, szarvasveszély az utakon!



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…