FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Emlékkeresztet avattak a Tiszaigari Arborétumban

Nyolc évtized után idén ismét hazánk ad otthont a legnagyobb katolikus világeseménynek, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak szeptember 5. és 12. között. Ennek emléket állítandó, szeptember 9-én délelőtt egy keresztet állítottak, majd ünnepélyes keretek között fel is szentelték a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Tiszaigari Arborétumában.

Az esemény házigazdája, André Zoltán, a NEFAG Zrt. szolnoki erdészetének igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére, az Agrárminisztérium tulajdonosi támogatásával megerősítve állítanak monumentális fa emlékkeresztet a huszonegy hazai erdészeti Zrt. mindegyikében.

– Jász-Nagykun-Szolnok megye és dél-Pest megye erdei közül a tiszaigari bizonyult a legszebbnek az emlékkereszt felállítására – kezdte beszédét az erdészeti igazgató.

– Az öt méter magas kereszt oldalán az Eucharisztikus Kongresszus jelmondata áll: „Minden forrásom belőled fakad” – hangsúlyozta. Rámutatott, hogy az erdészek feladata az is, hogy a pihenni vágyóknak a fizikai kikapcsolódás feltételei mellett, olyan szakrális helyszíneket is biztosítsanak, amelyek alkalmasak a lelki feltöltődésre.

A szakember nem titkolta, hogy a Tiszaigaron átadott emlékkeresztnek is ilyen szerepet szánnak.

A térség egyik ékszerdobozának nevezte a Tiszaigari Arborétumot F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő. – Ez egy csodálatos hely, amelyben tetten érhető az Isten keze munkája, hiszen ezeket a fákat, bokrokat ő teremtette.

Köszönetet mondott az erdészeknek, akik gondozzák és vigyázzák az igari gyűjteményt, mert nélkülük mindez csak álom lenne, velük viszont a valóság.

A honatya beszéde után Ferencz Károly tiszafüredi római katolikus plébános áldotta meg az emlékkeresztet. Az atya a kereszt szimbolikájára hívta fel a figyelmet, arra, hogy annak függőleges szára a teremtővel, míg vízszintes ága egymással köti össze az embereket. Egyik sincs a másik nélkül, ahogy a kereszt sincs valamelyik része nélkül, az emberi élet boldogsága sem lehet teljes az isteni vagy az emberi kapcsolatok őszinte tisztasága nélkül.

Az ünnepség végén a meghívott vendégek közreműködésével faültetésre is sor került.

A Tiszaigari Arborétum minden évben turisták, pihenni vágyók ezreit vonzza a térségbe. Elhangzott, hogy az arborétum fejlesztése 2016-ban gyorsult fel, erdészeti gyűjteménye közel harmadával nőtt, látogatóinak a száma minden évben az ötezer fős határt ostromolja.

forrás: SZOLJON

1 megjegyzés

Hozzászólások lezárva.

Előző cikk

Újra esélyt kapnak a hazai kkv-k

Következő cikk

Országos Tűzoltó-Favágóverseny



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések