A fekete dió – közönséges dió keresztezéséből származó hibridek (Juglans x intermedia) nemesítése kimondottan erdészeti szempontokat követett, ugyanis egy kifejezetten értékes, a műbútorasztalosok, belsőépítészek által keresett faanyagról van szó, ahol az alapfajokhoz képest gyorsabb növekedésű és ellenállóbb fajhibridek elegyalkotóként való használata jelentős bevételhez juttathatja az erdőgazdálkodókat.
A francia nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet (INRIA) az 1960-as és ’70-es években nagyon komoly dió- és gesztenyenemesítési programot folytatott, mindkét nemzetség esetében számos fajkeresztezést is végezve. Míg a gesztenyénél ezek elsősorban az alanynemesítést, a betegség-ellenállóság javítását és a termés mennyiségi paramétereinek (gyümölcsméret, terméspotenciál) szolgálták, a diónál elsősorban a terméshozamra, a növényvédelmi kérdésekre, a művelésmódra és a nemes-alany kapcsolatra fókuszáltak.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztálya által jóváhagyott, „Természetes dió-fajhibridek faipari használatának előmozdítása a fenntartható erdőgazdálkodás és a klímaváltozás összefüggés-rendszerében” c. projekt keretében kiutazott két kutató, Pásztory Zoltán (SOE Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar) és Cseke Klára (SOE ERTI) a párizsi magyar nagykövetség TéT-attaséja, Somogyi Norbert kíséretében látogatást tett a francia nemzeti mezőgazdasági és agrár-környezetgazdálkodási kutatóintézet (INRAE) avignoni regionális központja által fenntartott dió- és hibriddió-fajtakísérletben a Gard megyei Les Mages település közelében.
A nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet, az INRA az 1960-as és 70-es években nem csak mintegy húszezer, kifejezetten alanynak szánt Castanea sativa x C. crenata-hibridet állított elő és vizsgált meg, hanem egy nagyon komoly diónemesítési programot is indított. Ennek jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Creysse mellett (Lot megye) működő alkalmazott diótermesztési kísérleti telep (Station Expérimentale de la Noix à Creyss) most folyó nemesítési programja is zömmel az ebből a programból kikerül anyagokra épül.
A diónál két észak-amerikai fajt használtak a közönséges dió (Juglans regia) mellett, a fekete diót (J. nigra) és egy közeli rokonát, az arizonai fekete diót (J. major), ez utóbbiakat kifejezetten alanynemesítési céllal. A program része volt az amerikai fajokkal történő fajhibridek előállítása is, itt azonban kimondottan erdészeti szempontokat követtek, abból kiindulva, hogy ezek elegyfajként történő használatával az erdőgazdálkodók érdemi többlet-jövedelemhez juthatnak. Ugyanis ezt a faanyagot a műbútorasztalos-szakma kifejezetten keresi és a normál faanyaghoz képest jóval magasabb árat fizet érte, tekintettel arra, hogy az ezekkel készülő, minőségi bútorok hozzáadottérték-tartalma jóval átlagon fölüli.
A kérdéses kísérlet része annak a nemzetközi diókísérletnek, amit a ’90-es évek végén európai együttműködésben állítottak be (European Walnut Experimental Network), Franciaországban öt termőhelyen4. Szinte azonos formában két franciaországi termőhelyen található meg, egyrészt Toulouse közelében (ahol magyar diófajta is szerepel kontrollként), valamint a meglátogatott, Les Mages-i parcellában. Ez utóbbit egy magángazdálkodó területén telepítették 146 m tszf magasságban, közel 1000 mm éves csapadék mellett, a diótermesztésben nagyon ritka kivételként szabadgyökerű magoncokkal. 13 tétel szerepel a 20 ismétléses véletlen blokk elrendezésű ültetvényben, ezek közül négy olasz, egy spanyol, három görög és két francia J. regia fajta, valamint három J. x intermedia (MJ209 x RA, NG23 x RA, NG38 x RA). Az agyagos öntéstalajú, korábban mezőgazdasági művelésre használt parcellán 1995.
novemberében 5 méteres sorközökkel 80 cm mélyen talajlazítást végeztek, a telepítés 1996. januárjában történt, 5×5 méteres kötésben. A telepítést követően 1997-ben (július) és 1999-ben (május) szárzúzással tisztították a sorközöket, illetve 1999. júniusában a növények közvetlen környezetét kapálták is. A kísérletet 1997-től kezdődően évente több alkalommal is részletesen felvételezték, 2021. tavaszáig összesen 45 (!) alkalommal, ami alól csak a 2020-as év jelentett kivételt a koronavírus-járvány miatt. A kísérleti területhez tartozik egy olyan parcellarészlet is, ahol a Kaukázusban gyűjtött közönséges dió-genotípusokkal állítottak be fajtakísérletet, itt szemmel láthatóan egészen más habitusú növényegyedek is találhatók, ami egy esetleges későbbi szakmai partnerség szempontjából is érdekes lehet.
A terület kifejezetten fagyzugos, ezért a tapasztalatok szerint déli származású, korán fakadó genotípusokat a késő tavaszi fagyok rendszeresen károsítják, ám ennek mértéke nem olyan, hogy komolyabb állománypusztuláshoz vezetne, bár az alaki tulajdonságokban egyértelműen megfigyelhető a negatív hatás Tekintettel arra, hogy a terület tulajdonosa nem akar különösebb jövedelmet realizálni a kísérleti állományból, az ápolást „nem viszi túlzásba”, sőt némi taposási kár is keletkezett amiatt, hogy rendszeresen lovakat legeltet a területen, az állatok azonban a már jó negyedszázados fákban nem tesznek kárt. Igaz, gyakorlatilag a telepítési költségek sem terhelték, mivel azt az egyszerűsített erdőgazdálkodási ütemterv keretében végezték és szinte minden kiadást fedezett az állami támogatás. A bizonyos értelemben a költségvetési és a magánszféra együttműködéseként is értelmezhető telepítési konstrukció előnye, hogy a fenntartási költségek nem az INRAE-t terhelik, nagyon nagy hátránya viszont az, hogy a terület tulajdonosát szinte semmilyen formában nem lehet arra kényszeríteni, hogy a kísérleti parcellát olyan formában művelje, ahogy azt általában a kutatóintézetek berkein belül végzik. Azaz a
magángazdálkodó jóindulatán és anyagi lehetőségein múlik, mennyire lesz a későbbiekben értékelhető a kísérlet, az pedig szinte „kivédhetetlen” kockázatot jelent, hogy a tulajdonos esetleges halála, vagy kevésbé tragikus esetben egy normál tulajdonosváltás után a birtokba lépő megtartja-e a kísérletet vagy felszámolja azt. Mivel több alkalommal ilyen okok miatt már lehetetlenültek el kísérletek, az INRAE napjainkban már újra az állami tulajdonú területeken beállított kísérleteket preferálja, megállapodásban rögzítve, hogy a költségvetési körbe tartozó partnerek közül kire milyen – elsősorban anyagi – kötelezettségek hárulnak.
Az INRAE kutatóinak tapasztalatai szerint a közönséges dió faanyaga értékes kiegészítő bevételt jelenthet az árudió-termesztéssel foglalkozók számára, de az ebben rejlő potenciál csak akkor használható ki igazán, ha a gazdálkodó már a telepítés kezdetétől erdész szemmel is nézi az állományt és rendszeresen elvégzi azokat a beavatkozásokat, amik a minőségi rönk előállításához nélkülözhetetlenek. A meglátogatott kísérleti parcella elsődleges tanulsága az volt, hogy a J. x intermedia egyedek növekedési erélyükben, hozamukban képesek messze fölülmúlni a közönséges dió-fajtákat, ám a faipari célú ültetvények esetében még inkább elengedhetetlen a törzs- és koronaforma tudatos alakítása, legyen szó monospecifikus vagy elegyes ültetvényekről.
fotók, forrás: Somogyi Norbert – Magyarország Párizsi Nagykövetsége
