FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Évente 29 ezer forint megy lakáskiegészítőkre

A magyarok döntő többségének, 80 százalékának fontos, hogy a lakhelye otthonos és kényelmes legyen, 53 százalék elégedett a jelenlegi lakásával, és közel 70 százaléknak az otthona jelenti azt a helyet, ahol a leginkább ki tud kapcsolódni – derült ki a JYSK üzletlánc reprezentatív kutatásából.

A megkérdezettek átlagosan évente közel 30 ezer forintot költenek a lakberendezésre, a legtöbbet – közel évi 40 ezer forintot – a 30-as korosztály tagjai szánnak erre. Lakberendezési tárgyakat kevesen vásárolnak ünnepekre készülve, a különböző kiegészítők közül pedig a gyertyák kerülnek a legtöbbször a kosarakba: 22 százalék évente 2-3 alkalommal is beszerzi ezeket.

A magyarok több mint fele, 53 százaléka elégedett azzal, ahol jelenleg él, a férfiak között pedig még többen vannak azok, akik pozitívan értékelik a jelenlegi lakókörnyezetüket. Az otthon sokak számára a kikapcsolódás helyszíne: a megkérdezettek 69 százaléka szerint a lakásában tud igazán lazítani. Ráadásul a magyarok 55 százaléka úgy gondolja, elég tér van az otthonában, hogy mindenki ki tudjon kapcsolódni, ezzel leginkább egyébként nem meglepő módon a családi házban élők értenek egyet – derült ki a JYSK reprezentatív kutatásából, amely a 18-65 évesek lakhatásai körülményeit, lakberendezési szokásait és költéseit vizsgálta.

A felmérésből az is kiderült, a többségnek, 60 százaléknak fontos, hogy az otthonában vendégül tudja látni a családját, barátait: ezzel leginkább a nők és az idősebb korosztály tagjai, az 50-65 évesek értenek egyet.

Túl a funkcionalitáson

A JYSK kutatása arra is kerete a választ, hogy mitől érzik magukat kényelmesen az emberek az otthonaikban. A döntő többség, 80 százalék számára fontos, hogy a lakása otthonos és kényelmes legyen, a járványhelyzet hatására ez egyébként a kényelem valamennyivel még nagyobb szerepet kapott. A megkérdezettek 12 százalékának azóta még fontosabb lett, hogy valóban otthonosan érezze magát a lakásában, és közel ugyanennyien több időt is töltenek az otthonaikban azóta.

10-ből 4-en értenek azzal egyet, hogy az otthonukban a funkcionalitás mellett a lakberendezésnek, a dizájnnak is fontos szerepe van, ez leginkább a nőkre és az idősebb korosztály tagjaira, az 50-65 évesekre jellemző. A funkcionalitást pedig inkább a férfiak és a 18-29 éves helyezték előtérbe. Érdekes módon ebben a kérdésben nem volt eltérés a saját tulajdonú ingatlanban és a bérelt lakásban élők között.

Ehhez képest kevesebben vannak azok, akik szeretik és szokták is csinosítani az otthonukat, és még kevesebbeket érdekelnek vagy követik a különböző lakberendezési trendeket.

Közel 30 ezer évente

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok átlagosan 29 ezer forintot költenek évente lakáskiegészítőkre, azaz például lakástextíliára, dísztárgyakra. Az átlagnál valamennyivel kevesebbért szerzik be ezeket a tárgyakat a nem saját tulajdonú lakásban élők, és a 76 négyzetméternél kisebb területű ingatlanokban élők. A legtöbbet pedig a 30-39 éves korosztály szán erre a célra: náluk ez az összeg már közel 40 ezer forintra rúg, míg az éves 25 ezer forinttal a legkevesebbet a 19-25 évesek költenek.

Praktikus okokból költenek

A magyarok többsége azonban tudatos vásárló, ha a lakásuk dekorálásáról van szó. Kiegészítőket 57 százalék leginkább praktikus okokból vásárol, akkor, amikor éppen szüksége van rá. 41 százalékra azonban saját bevallása szerint jellemző, hogy akkor vásárol, ha valamilyen neki tetsző kiegészítőt talál. A nők közül az átlagnál némileg többen mondták azt, hogy ez rájuk nagyon jellemző. A megkérdezettek 40 százaléka egyetértett azzal, hogy felújítás vagy egy költözés alkalmával kiegészítőkből is bevásárol, azonban ünnepek alkalmával vagy évszakváltáskor már kevesebben indulnak a boltokba: mindössze 10-ből 3-an értenek ezzel egyet.

Gyertyák az élen

A JYSK kutatásából az is kiderült, hogy mivel dekorálják a legtöbben az otthonukat. A műnövények például nem túl népszerűek a magyarok körében, 24 százalék ritkábban mint évente szerez be ilyet, 52 százalék viszont soha. Díszpárnát, pokrócót, és ágytakarót szintén ritkábban mint évente vásárol a megkérdezettek több mint fele, és jóval kevesebben vannak – mindössze 18 százalék -, akik évente legalább egyszer beszereznek takarókat. Új vázákért szintén ritkábban mint évente megy a boltokba a többség, évente több mint egyszer leginkább a falun élők (17 százalék) díszíti a lakását új vázákkal. Bögrékért vagy tálakért hasonló időközönként – ritkábban mint évente – tér be a magyarok 48 százaléka a boltokba, azonban 10-ből 3-an már évente több (1-3 alkalommal) is vesznek ilyen termékeket. A dekorációs termékek közül a gyertyák már sokkal népszerűbbek, ezeket a megkérdezettek 22 százaléka évente 2-3 alkalommal is beteszi a kosárba, és körülbelül ugyanennyien vannak, akik évente egyszer vásárolnak ilyen terméket. Az évente több mint 10 alkalommal gyertyát beszerzők között legnagyobb aránya a 18-29 évesek képviseltetik magukat.

A JYSK-ről

A JYSK egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, amely megkönnyíti bármely szoba vagy kert berendezését. A JYSK több mint 3200 áruháza és webshopja 48 országban nagyszerű ajánlatokkal és hozzáértő kiszolgálással várja vásárlóit bármely felületen. Az alapító Lars Larsen első boltját Dániában 1979-ben nyitotta meg. A JYSK ma már 30 ezer munkatárssal rendelkezik. A JYSK Csoport forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt. A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 1000 munkavállalója van és 91 üzlettel rendelkezik. A JYSK Magyarországon a 2021/22-es gazdasági évben 67,6 milliárd Ft árbevételt ért el, ami 19%-os növekedést jelent.

A kutatásról

A JYSK online, reprezentatív kutatását az NRC piackutató készítette. A kutatást 500 fő részvételével végezték, a 18-65 éves magyar lakosság körében, az adatfelvétel pedig 2022. nyarán történt.

forrás: JSYKHírarchívum

Előző cikk

Van, aki eladja a szociális tüzelőt

Következő cikk

FATUDAKOZÓ – céghírek, ajánlatok



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…