FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Együtt erősek lehetünk Európában

Németország, Ausztria és Svájc fűrész- és faiparának képviselői február 1-jén a berlini Haus des Holzesban (Fa Háza) találkoztak hagyományos újévi találkozójukon. A résztvevők megvitatták az ágazat előtt álló aktuális kihívásokat, a brüsszeli politikai kezdeményezéseket, és döntöttek az európai érdekeik szorosabb együttműködéséről és összefogásáról.

A fűrész- és faipar Németországban, Ausztriában és Svájcban (DACH) – Európa más országaihoz mérten – jelentős gazdasági tényező. Az ágazat azonban számos kihívással néz szembe az elkövetkező években. “Örülök, hogy az előttünk álló feladatokra való tekintettel a közös együttműködési megállapodással nagy lépést tettünk előre, hogy jó eredményeket érjünk el iparágunk számára Európában” – mondta elégedetten Jörn Kimmich, a Német Fűrész- és Faipari Szövetség (DeSH) elnöke. A szövetségek elhatározták, hogy a jövőben szorosabban együttműködnek a politika, a kommunikáció és a szabványosítás területén, a személyzet tekintetében is, közös finanszírozás révén.

Az együttműködést igyekeznek kiterjeszteni, további országokkal bővíteni, ezért az osztrák szövetség napokban küldött felvetésében azt javasolja, hogy a lengyel, cseh, szlovák, szlovén, magyar, horvát és osztrák faipari érdekképviseletek közösen alakítsák ki álláspontjaikat. Bizonyára a német és svájci szervezetek is keresik az együttműködés, közös fellépés lehetséges módjait a többi európai ország érintett szakmai szervezeteivel.

Egységes keretfeltételek az éghajlatvédelemhez

Erre pedig a Brüsszelből érkező politikai kezdeményezések sokasága miatt is sürgősen szükség van: Az EU biodiverzitási stratégiája, az EU erdőmonitoring, a természet helyreállításáról szóló törvény, a RED III, az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv és a LULUCF-rendelet mellett számos téma van napirenden. Kimmich hozzáteszi: “A vállalatok számára egyre nagyobb kihívást jelent az új követelmények és lehetőségek végrehajtása”.

Annak érdekében, hogy az európai fűrész- és faipar a jövőben még erősebb szerepet játszhasson az ilyen kérdésekben, a DACH régió szövetségei a jövőben szorosabban együtt kívánnak működni – és így keretfeltételeket teremteni az éghajlatvédelem érdekében. “Csak ha közösen, erősebb hangon szólalunk meg, akkor tudunk változtatni Európában. Az európai intézményeknek fel kell ismerniük, hogy a klímavédelmet csak a fenntartható erdőgazdálkodásból származó fából készült épületekben beépítve és más tartós fatermékekben való felhasználásával lehet sikeresen előmozdítani” – hangsúlyozza Markus Schmölzer, az osztrák fűrészipar elnöke.

A szabványosítás összehangolása

A brüsszeli politikai kezdeményezések mellett a szabványosítás jövőbeli prioritásairól is szó esett. “Az európai intézmények, de a mindenkori önkormányzatok szabályozás-változásai is évek óta növekednek. A hatások a vállalatainkat és a teljes értékláncot érintik: az erdőtől a fűrészüzemeken át a faanyagokat tovább-feldolgozó iparig. Éppen ezért a mi megközelítésünk a helyénvaló, miszerint egységes szabályokról és szabványokról állapodjunk meg” – zárta Ernest Schilliger a Holzindustrie Schweiz részéről.

A Német Fűrész- és Faipari Szövetség (DeSH) a németországi faipar érdekeit képviseli nemzeti, európai és nemzetközi szinten. Ennek során a szövetség gazdasági és iparpolitikai kérdésekben kiáll tagjai – köztük több mint 400 vállalatnak Németország egész területéről – érdekei mellett, és támogatja a fa mint nyersanyag felhasználásának gazdasági és politikai keretfeltételeinek folyamatos javítását. A szövetség párbeszédet folytat a média, a gazdaság, a politika és a kutatás képviselőivel. A fűrész- és faipar céljainak megvalósítása során a fa mint anyag és bio-energiaforrás környezetbarát és értékteremtő felhasználása mellett áll ki.

Az Osztrák Faipari Szövetség közel 1300 fafeldolgozó vállalat érdekeit képviseli az építőanyag-, bútor-, lemez-, fűrész- és síiparban, valamint más fafeldolgozó vállalkozásokban, például a raklapgyártásban. A faipari vállalatok mintegy 28 000 alkalmazottal 8 milliárd euró értékű terméket állítanak elő, és 981 millió euró külkereskedelmi többletet termelnek. A faipari értékláncon belül a faipar kulcsfontosságú ágazat és a fa számos más felhasználási módjának kiindulópontja. Az osztrák erdészeti és faipari értékláncban több mint 300 000 ember dolgozik, különösen a vidéki régiókban. Ausztriában a faipar a gazdaság nélkülözhetetlen része.

A Svájci Faipari Szövetség mintegy 200 kis- és középvállalkozást képvisel, amelyek összesen 2500 főt foglalkoztatnak a fűrész- és faalapú lemeziparban. Svájcban mintegy 90 000 ember dolgozik a teljes erdészeti és faiparban. A fűrészüzemekben évente közel 2 millió köbméter hengeres fát dolgoznak fel 1,2 millió m3 fűrészáruvá.

szerk/ford: Tóth János, forrás: DeSH

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A fa függetlenséget és fenntarthatóságot teremt Európában

Következő cikk

KEFAG Zrt. FSC® erdőgazdálkodási auditja



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések