FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Nem csak a fákról szól

A klímaváltozás már Magyarországon is számos aggasztó jelét mutatja, és egyre többen realizálják súlyát. A teher pedig sok esetben klímaszorongássá fajul, hiszen az elmúlt évek negatív környezeti változásait önmagában eddig senki sem tudta megakadályozni. De a kulcs talán pont ebben rejlik: félelmünkkel nem vagyunk egyedül. A felelősség sem csupán az egyéneké, csak egy erős csapatmunka eredményeként születhetnek olyan kezdeményezések, amelyek hozzájárulhatnak az egészségesebb jövő fenntartásához. A 10 millió Fa Alapítvány ezt felismerve tűzte ki célul a fák ültetése mellett, hogy minél nagyobb közösségeket alkotva minden embert a tettalapú környezettudatos szemléletre ösztönözzön.

Bojár Iván András, a 10 millió Fa alapítója elmondása szerint, amint tudatosult benne, hogy valójában milyen szennyező hatással van életmódjával a környezetre mindent megváltoztatott. Így ezeréves autójával és aktatáska helyett egy jellegzetes fonott kosárral érkezett meg interjúnk helyszínére.

Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, író. 1989-ben részt vett a Magyar Narancs alapításában, melynek 1990–91-ben főszerkesztője is volt, 1992-től nyolc évig a Café Bábel szerzője, szerkesztője és szakértője. Ezzel párhuzamosan 1993–2000 között művészettörténetet oktatott a Színház és Filmművészeti Egyetem elődintézményében. Több újságnál is jelentek meg rendszeresen cikkei, dolgozott rádiónál, valamint műsorvezetőként és adásszerkesztőként is. 1998-ban alapította az Octogon építészeti lapot, 2018 márciusától 2019 júniusáig az Építészfórum főszerkesztője volt. 2019 júliusában létrehozta és azóta is vezeti a 10 millió Fa Alapítványt, idén pedig elindította a Vulkán c. online kulturális-környezetvédelmi folyóiratot.

A 10 millió Fa előtti életed és tapasztalataid, akár újságíróként vagy művészettörténészként, mennyire alapozták meg az Alapítvány elindulását?

Nagyon sok mindennel foglalkoztam életem során. Dolgoztam marketingesként, újságíróként, majd vezetői pozícióban is kipróbálhattam magam, sőt a 2000-es évek elején egy civil szervezetet is alapítottam. Bár egyik sem alapozta meg konkrétan a 10 millió Fa Alapítványt, mégis a szervezetfejlesztésében nagy szerepet játszottak és építkeztünk belőlük. Erős szociális hálót építettem fel magam köré, így a szakmában mindig volt kihez fordulnom, de ha a természetről volt szó az teljesen más emberek szaktudását igényelte.

Volt az életedben olyan fordulópont, ami megszerettette veled a természetet?

Gyerekkorom óta része az életemnek, ugyanis sokkal jobban szeretem a szerves anyagokat, mint az ember által készített műanyagot, amit mindig is élettelennek éreztem, és ódzkodtam az érintésétől. Mindez a saját környezetem kialakításában is szerepet játszott, szinte csak természetes anyagokkal veszem körbe magam. Az Octogon építészeti folyóiratban cikksorozatot, sőt a témának dedikált lapszámokat indítottam a zöld építészetről, mert rádöbbentem, hogy bár csodálatos dolgokat vagyunk képesek alkotni, mindez gyakran mennyire környezetszennyező is. Komolyan kétségbeestem, mégis mi marad az utókornak?

A 10 millió Fa Alapítványról

Mivel nagyságrendileg 10 millió fő Magyarország lakossága, az Alapítvány a 10 millió Fa az „1fő-1fa” elvet valósítja meg. A 10 millió Fa Alapítvány célja a lehető legnagyobb számban fák és erdők telepítése Magyarországon és más országokban, továbbá pedig, hogy a Föld klíma és biodiverzitás válsága kialakulásában szerepet játszó életformák átalakításának támogatása, kommunikálása, a fa- és erdőtelepítéssel kapcsolatos ismeretek terjesztése.

Ebből a kétségbeesésből született a 10 millió Fa Alapítvány?

Több évig érlelődött bennem a gondolat, mire fogtam magam és megírtam egy Facebook posztot arról, hogy 10 millió fát szeretnék ültetni. Ez futótűzként terjedt szét és végül másfél millió emberhez ért el az üzenetem. Kialakult egy szűk operatív stáb, majd szakértők csatlakoztak hozzánk. Hirtelen rengeteg támogatást kaptunk és olyan gyorsan kezdtünk növekedni, hogy a szervezetépítési célokat csak jóval az alakulás után tudtuk meghatározni. Mivel a Facebookon kezdődött a tevékenységünk, ezért ezen a platformon erősítettük a kommunikációnkat. A jelenlegi főprofilunkat 48 000 ember követi, de ez nem a teljes követőbázisunk. Azon településeknek, amelyek részt vettek már a faültetési projektjeinkben, külön Facebook csoportjuk van, ez nagyban megkönnyíti a folyamatokat. Ezeknek a csoportoknak a száma pedig ma már 150 felett jár.

A klímaválság egyre több márkát ébreszt rá arra, hogy felelősséggel tartozik és részt kell vennie a természetben zajló káros folyamatok megállításában. Ők milyen módon tudnak titeket támogatni?

Szerencsére az elmúlt években nagyon sok együttműködésünk jött létre, különböző módokon. Mindenki igyekszik kicsit a saját profiljához alakítani a felelősségvállalás mivoltát, így például a Dorko márka létrehozott egy 10millió Fa Alapítvánnyal közös ruhakollekciót. Ennek köszönhetően sokkal több fiatalhoz jutottunk el. Minden kreatív ötletre nyitottak vagyunk és bár arra a gyakori kérdésre, hogy mennyibe kerül egy fa, nincs rövid, egyszerű válasz, de 250.000 forintból például már 3 árnyat adó városi fát biztosan tudunk ültetni, majd a szükséges ideig gondozni. Magyarországon egyedülálló módon, az ENSZ vállalati működések értékeléséhez használt 17 Fenntartható Fejlődési Cél közül az Alapítvány 11 esetében végez tevékenységet, így örömmel segítünk partnereinknek a kijelölt célok elérésében. Úgy gondolom, hogy már nem elég csak társadalmi felelősségvállalásról beszélni, itt az egész Földre kiterjedő planetáris felelősségvállalásról van szó.

Ha elültetünk egy fát az azt a légkört fogja gyógyítani, ami mindenkié. A klímaválság szempontjából történelmi pillanatban vagyunk és ez a probléma nem korlátozódhat az egyénre. Gondolkodjunk lokálisan, cselekedjünk globálisan!

Milyen nehézségekkel szembesültök az ültetés során?

Ugyan ez nem feltétlen az én területem, de már nagyon sokat tanultam az Alapítvány mögött álló szakmai referensektől, Aszalós Réka erdőökológustól, Bozzay Balázs agrármérnöktől és Zsolnai Balázs növényorvostól. Jelenleg rengeteg invazív növény és rovar szivárog be Magyarország területére, amelyek teljesen felboríthatják az itthoni biodiverzitást. Elsősorban ez ellen küzdünk őshonos fák ültetésével, de ez egy nagyon komplex szervezettséget és szakmaiságot igényel. A közösség szervezésén túl minden esetben át kell gondolni, hogy hova milyen növény kerüljön, ugyanis tájegységenként is teljesen különböző az összetétel, illetve nem lehet csak egyféle fát ültetni. Például egy csupán nyárfákból álló ligetnél nem fog sok állat megtelepedni, nem kellemes élőhely számukra egy elegyes erdőhöz képest.
Összességében nem csak fákról van szó, hanem egy csodálatos világról, aminek helyet biztosíthatunk ültetéseinkkel, ha gondosan alakítjuk ki a környezetét.

Hol tartotok jelenleg a célok elérésében?

300 000 felett van az ültetéseink száma, de az 1 fő – 1 fa alapon nagyon komolyan gondoljuk a 10 000 000 fa elültetését. Ha úgy vesszük ez a hatalmas szám nem olyan drasztikus, hiszen a megfelelő környezet és egészséges levegő kialakításához 2-3 milliárd fa ültetésére lenne szükség. Mindeközben az is elengedhetetlen számunkra, hogy minél több embert tudjunk bevonni úgy, hogy ők már a saját életükre lebontva változtassanak a szokásaikon és sokkal tudatosabban éljenek.

Hogyan lehet hozzátok csatlakozni?

Mindenkit szeretettel látunk nyílt eseményeinken, amiket mindig Facebookon hirdetünk. Volt például ősz elején egy szezonnyitó piknikünk a Feneketlen-tónál, de filmvetítésen és slam-versenyen is részt vettünk már. Érdemes követni Facebook oldalunkat, vagy akár a különböző Facebook csoportokat is, a weboldalunkon pedig található egy ültetési naptár, ezt is érdemes figyelni. Ősszel ültetünk, nyáron éltetünk!


Hogyan szeretnétek elérni a 10 millió fa elültetését? Milyen céljaitok vannak a jövőre nézve?

Exponenciális növekedést tervezünk, amit 2028-ra úgy gondolom, hogy sikerül elérnünk. Ehhez területszerző kampányokat készítünk, hogy örökerdőket ültethessünk. Szeretnénk országhatárokon túlmenni és megszólítani a határontúli magyarokat, ott is közösségeket építeni. Ha pedig sikerül elérnünk a 10 milliót, talán már az sem lesz illúzió, hogy több milliárd fa elültetésében gondolkozzunk.

A Superbrands Program Superbrands Gála keretein belül minden évben igyekszik egy olyan ügyet támogatni, amellyel fontos és aktuális kérdéskörökre hívja fel a figyelmet. A 10millió Fa Alapítvány méltón képviseli a fenntartható fejlődést és utat mutat mindenkinek, aki nem csak elvenni szeretne, hanem vissza is adna a természetnek. Az idei évben a Superbrands Program lehetőséget biztosít a díjnyertes márkáknak, hogy csatlakozzanak a fenntartható jövőért szóló kezdeményezéshez és támogassák a 10 millió Fa Alapítványt.

forrás: BrandBook

Előző cikk

Jótékonysági fadarabolás

Következő cikk

Napelempark a Bakonyerdőnél



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…