FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Országos Tűzoltó-Favágóverseny

Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők szeptember 8-án Ropolypusztára, ahol egy év kihagyás után összemérték tudásukat az Országos Tűzoltó-Favágóversenyen.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ismét a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.-vel együttműködve, valamint a STIHL Kft. támogatásával szervezte a viadalt, amelyen a versenyzők értékes ajándékokért is küzdöttek. A favágóverseny 2013 óta nyújt lehetőséget a katasztrófavédelem hivatásos állományának arra, hogy színvonalas szervezés és professzionális szakmai háttértámogatás mellett mérje össze felkészültségét a motorfűrész kezelésében, illetve a fakitermeléssel összefüggő részmunkákban.

A versenyt Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki mind a tizenhat induló csapatnak balesetmentes megméretést kívánt.

A zselici dombok között a versenyzők három számban mérték össze erejüket és tudásukat: egyéni szerelésben és fadöntésben, valamint a kombinált számban. A leggyorsabb versenyzőnek 10,16 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy leszerelje, megfordítsa, és újra felszerelje a motorfűrész vágószerkezetét. A néhány másodperces folyamat izgalmai a precizitásban rejlenek, hiszen egy apró figyelmetlenség, rossz mozdulat is értékes másodpercveszteséget jelenthet. Az egyéni fadöntés versenyszámban egy harminc centiméter átmérőjű bükköt kellett kidönteni az indulóknak úgy, hogy a talajtól tizenöt centiméter magasságban kellett vágást készíteni.

A kombinált versenyszám darabolásból, gallyazásból, választékolásból, hasításból és sarangolásból állt. Itt mutatkozott meg igazán a jó csapatszellem, a tűzoltók közötti összhang és a rutin. A rajt után a motorfűrész-kezelő levágott egy rönkről egy legalább három centiméter, legfeljebb nyolc centiméter vastag korongot, majd pályára léptek a többiek is. A második rönk gallyazása után a rönköket egyméteres választékokra kellett darabolni, majd félbehasítani és farakásba rendezni.

Az egész napos versenyen a hivatásos tűzoltók igazi profikként küzdöttek egymás ellen, ám a pálya szélén már barátokként köszöntötték bajtársaikat, és szurkoltak egymásnak.

forrás: BOON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Emlékkeresztet avattak a Tiszaigari Arborétumban

Következő cikk

Göbös-majori akác emlékkereszt



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések