FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Adomány lesz az elkobzott bútorból

A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is.

A Nébih által folytatott hazai eljárás feltárta, a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így nemzetközi szinten folytatódik a vizsgálat. Az elkobzott bútorok megsemmisítés helyett – az áruházzal egyetértésben – rászorulókhoz kerülnek. Az ezt szolgáló pályázat mától elérhető a hivatal weboldalán.

A magyar áruházakba is került bútor az orosz származású, illegális eredetű fatermékekből. A faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzésért is felelős Nébih erdészeti szakembereinek vizsgálata során kiderült, hogy a hazai IKEA megfelelő gondossággal járt el, így a továbbiakban a hatóság a nemzetközi részleg tevékenységét vizsgálja.
    
Tekintettel az eset EU-szintű kiterjedtségére a tagállamok EUTR hatóságai között jelenleg is széles körű egyeztetés zajlik. A Nébih ellenőrzésének első szakasza azonban már lezárult, a hazánkban lévő illegális eredetű fatermékek elkobzással az állam tulajdonába kerültek. Mivel a faanyag eredete az orosz megjelölésnél pontosabban nem ismert, ezért a Nébih laboratóriumi szakemberei sugárzásmérést is végeztek, mely során mindent rendben találtak.

A Nébih – az áruházzal egyetértésben és annak támogatásával – megsemmisítés helyett közérdekű célra hasznosítja az elkobzott bútorokat. A forgalmazásból kivont 272 darab termékre helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, továbbá egyházak, egyházi jogi személyek pályázhatnak november 30-tól a Nébih oldalán: https://portal.nebih.gov.hu/faanyagok-kozerdeku-celu-igenylese. A hazai IKEA támogató hozzáállását hűen mutatja, hogy az elkobzott termékek kiosztása, a hivatal döntését követően, közvetlenül az érintett IKEA áruházakból történik majd.

Az ügyben a hazai erdőtörvény EUTR szabályozása is „jól vizsgázott”. Egyrészt, mivel a hatóság számára lehetővé teszi, hogy a nemzetközi részleg tevékenységét is hatékonyan vizsgálhassa. Másrészt, mert biztosítja az elkobzott fatermékek közérdekű célra hasznosítását. Más tagállamok ugyanis – hasonló rendelkezés hiányában – egyelőre tanácstalanok, hogy mit kezdjenek a náluk fellelhető illegális eredetű fatermékekkel.

forrás: NÉBIH

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tisztújítás volt a PEFC-nél

Következő cikk

Ukrajna erdészeti ágazata megújul



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…