FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Jó kezekbe kerültek az elkobzott IKEA bútorok

A pályázat útján meghirdetett IKEA bútorok egy napon belül gazdára találtak egy iskolánál és egy közhasznú szervezetnél. Összesen 21 pályázatot nyújtottak be, amelyek közül a beérkezés időpontja és a pályázati feltételek maradéktalan teljesítése alapján végül két szervezet hasznosíthatja a bútorokat.

A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. 

A hazai erdőtörvény EUTR szabályozása lehetővé teszi a hatóság számára, hogy a nemzetközi részleg tevékenységét is hatékonyan vizsgálhassa, illetve biztosítja az elkobzott fatermékek közérdekű célra történő hasznosítását. 

A Nébih – az áruházzal egyetértésben és annak támogatásával – megsemmisítés helyett közérdekű célra ajánlotta az elkobzott bútorokat. A forgalmazásból kivont 272 darab termékre helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, továbbá egyházak, egyházi jogi személyek pályázhattak. A két leggyorsabb, a pályázati kiírásnak maradéktalanul megfelelő pályázatot benyújtó jelentkező egyike iskolás gyerekek ellátását, a másik pedig fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek rehabilitációját segíti elő a kiváló minőségű berendezési tárgyakkal.

A hazai IKEA támogató hozzáállását mutatja, hogy az elkobzott termékek kiosztása, a hivatal döntését követően, közvetlenül az érintett IKEA áruházakból történik majd.

forrás: NÉBIH

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Örökerdő: 100 éve aktuális

Következő cikk

Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 104., 2021/50. adás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…