FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

STIHL fakitermelő verseny dél-alföldi fordulója

Fotók: Gribek Tímea

Meglepetés akáccal várták a versenyzőket Ásotthalmon június 11-én, ahol kiderült, hogy melyik 7 csapat juthat be a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság szeptember 10-i döntőjébe. A dobogós helyek izgalmas csatában dőltek el, de a legjobbnak végül a Gemenc Zrt. gárdája bizonyult.

Négy év kihagyás után lehetett újra a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság dél-alföldi regionális fordulójának házigazdája a Bedő Albert Erdészeti Technikum és Szakképző Iskola. Mivel a selejtezőt hagyományosan Gyula térségében és a Szegedhez közeli Ásotthalom településen felváltva rendezik meg, így sokat kellett várni arra, hogy jól ismert helyszínen újra felnőtt fakitermelők vágják a fát. A versenyzők közül sokan egyébként éppen a bedős tanároktól lesték el a legfontosabb szakmai fogásokat gyerekkorukban. Mindezeket tudva nem meglepő, hogy Andrésiné Ambrus Ildikó igazgatónő hatalmas szeretettel fogadta a régi és új vendégeket. Köszöntőbeszédében reményét fejezte ki, hogy a következő találkozásig nem kell ilyen sokat várni.

stihl_fakitermelo_verseny_asotthalom_erdo_mezo_gribek_timea_00030
Három pálya, 44 favágó

A verseny három pályán, 11 csapattal zajlott, ám a Lumberjack négyfős gárdája mindössze edzeni érkezett a megmérettetésre, hiszen néhány héttel korábban a császári hetedik helyükkel már kivívták a továbbjutást a szeptember 10-i, bábolnai országos döntőbe. Így aztán 2022-ben 10 csapat versengett a dobogóért, és azért, hogy ott lehessen a legjobbak között ősszel, ahova mindössze a fordulók legjobb 7-7 csapata kerülhet be.

Az időjárás tökéletes volt, a fák között megbúvó pályán a fokozódó meleg sem volt elviselhetetlen, ráadásul az előző napi eső a port is megnedvesítette. A körülményekre tehát nem lehetett panasz. Más volt a helyzet a fával, ami mindenkinek meglepetést okozott, hiszen korábban még nem kellett akácot hasítaniuk a versenyzőknek. Idén viszont a hungaricumnak számító faj rönkjei vártak rájuk a kombinált versenyszámban. A fának köszönhetően a csapatok a szokásoshoz képest némileg keményebben dolgoztak meg a sikerért, és jobban kijöttek a kondíció-különbségek is.

A döntés, a kombinált vágás, a gallyazás, hossztolás, darabolás, hasítás és sarangolás összevonásából összeállított csapatverseny mellett természetesen ezúttal sem maradt el a szerelés, vagyis a motorfűrész vezetőlemezének megfordítása, ahol születtek szép eredmények.

stihl_fakitermelo_verseny_asotthalom_erdo_mezo_gribek_timea_00052
Gemenci diadal a Bedőben

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ásotthalmi fordulójában végül a Gemenc Zrt. csapata diadalmaskodott.

“Tudtuk, hogy a dobogóért harcban lehetünk, de amikor megérkeztünk Ásotthalomra, akkor az akácfa egy kicsit meglepett minket. Nemesnyárra gyakoroltunk az elmúlt hétvégéken. Azonban még így is bíztunk benne, hogy jó eredményt érünk el. Az első helyre nem számítottunk, de nagyon örülünk neki. Az országos döntőben nem titkolt célunk a minél jobb helyezés elérése. Voltunk már harmadik helyezettek, miért ne léphetnénk feljebb?”

– tette fel a kérdést Mézes Gergely.

stihl_fakitermelo_verseny_asotthalom_erdo_mezo_gribek_timea_00043

Izgalmas csatát vívott a második helyért a Dél-Alföld STIL Kft. csapata, amely korábban Dalerd – Nagy István gárda néven futott be komoly sikereket a versenyszériában. Ezúttal is sok szempár szegeződött Bozsó Zoltánra és Strúbel József Dedire, akik a STIHL Timbersports magyar válogatott tagjai.

“A csapatversenyben a döntést és a kombinált darabolást is hibátlanra teljesítettünk, de aztán nagyon rossz fát fogtunk ki. Nem hasadt, és ezzel sok idő ment el. Egyébként nagyon jó volt a hangulat, és azt látom, hogy olyan kiélezetté vált a küzdelem, hogy sok esetben az dönt egy-egy helyezeséről, hogy kinek milyen fa jut a sorsolásnál. Annyira ügyesek a csapatok, hogy csak néhány másodpercen múlik, hogy melyik csapat hol végez”

– mondta el a korábban Bedő Albert Erdészeti Szakiskolában végzett ópusztaszeri fakitermelő, Bozsó Zoltán, aki szintén bedős fiával vágta a fát a csapatban.

stihl_fakitermelo_verseny_asotthalom_erdo_mezo_gribek_timea_00046

Eközben Strúbel József fia, a STIHL Timbersports rookie bajnok Strúbel Bence vezette a NEFAG Zrt. Monori Erdészetének támogatásával elindult Legények csapatát. Bár a fiatal tehetség három hete még Bécsben vágta a fát az ifjúsági Világbajnokságon, nem panaszkodhatott az eredményre, amit gárdájával elért.

“Az eddigi legjobb csapatversenyünket valósítottuk meg. Ennyire még nem voltunk összeszedettek, mint most. Emellett szerencsénk is volt, mert jó fákat fogtunk ki. A döntésben volt egy minimális hiba, de emellett szerintem jól teljesítettünk”

– fogalmazott az Erdő-Mező kérdésére Strúbel Bence. A fiatal csapat a mátrafüredi erdészeti iskolában alakult, a négyfős gárda pedig azóta is tartja a kapcsolatot. Az országos bajnokságon az a céljuk, hogy az ásotthalmihoz hasonlóan összeszedettek legyenek.

stihl_fakitermelo_verseny_asotthalom_erdo_mezo_gribek_timea_00007

A 10+1 csapatos mezőnyből továbbjutott a szeptember 10-i bábolnai megmérettetésre a Nyírerdő Zrt. Mopi-Trade Kft. csapata, az ugyancsak bedős vezetésű Szentesi Fakopácsok, de a Bedős Öregfiúk és a Halasi Szuhoj gárdája is.

A nyolcadik helyen az AASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum fiataljai fejezték be az egyfordulós versenyt, mögöttük a Tiszai Favágók és a KEFAG Zrt. – Bernátforest négyese végzett. A hivatalosan versenyen kívül indult Lumberjack egyébként pontszáma alapján a mezőny negyedik legjobb alakulata volt, ami jó jel a döntő előtt. Addig persze még bővülni fog a legjobb csapatok mezőnye.

A következő állomás augusztus 13-án Ropoly, végül a helyi megmérettetések sora augusztus 27-én zárul Bükkzsércen. A döntő pedig szeptember 10-én lesz Bábolnán.

stihl_fakitermelo_verseny_asotthalom_erdo_mezo_gribek_timea_00069
Részletes eredmények:

1. Gemenc Zrt. – 315
2. Dél-Alföld STIL Kft. – 324
3. NEFAG Zrt. – Monori Erdészeti – Legények – 358
VK (versenyen kívül) – Lumberjack – 393
4. Nyírerdő Zrt. – Mopi-Trade Kft. – 440
5. Szentesi Fakopáncsok – 452
6. Bedős Öregfiúk – 457
7. Halasi Szuhoj – 676
8. AASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – 782
9. Tiszai Favágók – 907
10. KEFAG Zrt. Bernátforest – 1017

forrás: ErdőMező

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Kevesebb helyettes államtitkárral működik tovább az Agrárminisztérium

Következő cikk

Tavaszi erdősítések Debrecen térségében



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések