FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyenesdiás: fafaragó tábor volt augusztus 10-13. között

Láncfűrészes fafaragó művészek alkottak a gyenesdiási Kárpáti korzón. Gál Lajos polgármester felelevenítette: a településen 27 éves múltra tekint vissza a fafaragás Gengeliczky László jóvoltából, akinek halála után nem engedték eltűnni ezt a hagyományt, hanem Bálint Józsefnek, a Magyar Kultúra Lovagjának segítségével a hagyományosról a láncfűrészes változatra nyergeltek át.

Az eseményt támogatta az idén is az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft., a Mile Keszthely Kft. és a Bakonyerdő Zrt.

Tavaly az új időszámítás 15 versenyzővel indult, és már akkor számos utcabútor és szobor került a nagyközség köztereire és intézményeibe. 2022-től alkotótáborként folytatódott a sorozat, az önkormányzat pedig programot szervezett e köré, hiszen napközben a mesterek dolgoztak, esténként pedig zenés mulatságok várták a művészeket és a közönséget.

Gál Lajos – polgármester, Gyenesdiás: „Az előző évek, évtizedek emlékei után az intézmények is nagyon sok faragást kaptak. A település nagyon büszke a hagyományőrzésre, és úgy gondoltuk, ha már ilyen hosszú évekre vetül vissza a faragás, akkor folytatjuk, ha nem is versenyként, hanem alkotótáborként. Megkerestük a szomszédokat is, mindazokat, akik a megyében, régióban foglalkoznak faragással, vagy akár kapcsolatban állnak nemzetközi hírű fafaragókkal.”

Másfél perces videó összeállítás Gyenesdiás FB oldalán a Fafaragó Tábor első napjáról.

Tavaly a történelem volt a mottó, idén egyházi témát választottak, várva szentek ábrázolását és betlehemeket. Ennek jegyében ezúttal Máriát, Szent Józsefet, a kis Jézust és egy angyalt mintáznak meg a fafaragók, jövőre pedig középkori lovag mása készülhet el, arra emlékezve, hogy az akkoriak alapozták meg a település létét.

Kutasról érkezett Varga Krisztián már a „nulladik napon”, szerdán munkához látott, és a megnyitóra egy gyönyörű, míves, madárral díszített paddal ajándékozta meg a szemlélődőket. Mint mesélte, láncfűrészes szobrászattal négy éve foglalkozik, korábban fakitermelő volt, de már abban az időben is készített apróbb alkotásokat. „Amikor fakitermeléssel foglalkoztam, ott bontakozott ki. A legelső az volt, amikor szereltünk egy gépet, és nekiálltam egy gombát megfaragni. Megcsináltam, aztán jöttek mókusok, más figurák, s végül letértem a fakitermelésről.” Hozzátette: a láncfűrészes fafaragás szépsége is az, hogy a természet ajándékából, fából alkotnak maradandó tárgyakat. Mindez általában hobbiként indul, ám idővel hivatássá válik.

Varga Krisztián alkotásai. Ezen a fotón a sirály még nincs színezve. Krisztián nagyon gyorsan készítette szobrait.

Itt megtekinthető a mediaklikk.hu helyen elérhető videó, amely az esemény előtt készült.

2023-ban lesz 680 éves Gyenesdiás, amely alkalomból számos újabb alkotás kerülhet majd Gyenesdiás különböző helyszíneire, s a településen azt tervezik: a faművesség terén szintén jelentős hagyományokkal bíró Vonyarcvasheggyel is szövetkeznek majd.

Az eseményt támogató STIHL standja, melyen éppen Fábry Zoltán fafaragó mustrálja a gépeket.
Simon Attila lófejekkel ékesített padot készített.
A Csehországból érkezett Krestynová Romana térdeplő Madonnát faragott. A finom részletekhez már kézi vésőket vett elő.
Csíkos Márton és alkotásai.
Fábry Zoltán villás növésű törzsdarabból a színházat megidéző ülőalkalmatosságot készített.
Az esemény végén Gál Lajos Gyenesdiás polgármestere megköszönte a résztvevők munkáját és a támogatók segítségét.
Végül elkészült a csoportkép is.

Érdeklődők (legyenek fafaragók vagy érdeklődő nézők) már most előjegyezhetik maguknak a gyenesdiási Fafaragó Tábort 2023. augusztus elejére.

Forrás: hevizitv.hu, zaol.hu, csodalatosbalaton.hu,
A helyszínen készült fotók: Mőcsényi Miklós

A 2021. augusztus 11-14. között szervezett gyenesdiási fafaragó verseny meghirdetése a FATÁJ-ban. A Nemzetközi Fafaragó Versenyt az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft., a Mile Keszthely Kft. és a Bakonyerdő Zrt. támogatta. E cikkben olvasható Bálint József faszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja életrajza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fény és sötétség az erdőben

Következő cikk

Jövő Nemzedékek Szószólója a tűzifa helyzetről



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések