FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újabb fásítási program Kaposváron

Fákat és bokrokat ültettek a kaposvári Gyakorló iskola diákjai kedden délelőtt. Iskolájuk udvarára került vörös galagonya cserje és sok színes cserepes krizantém is. – Öntözni kell a fát, főleg míg meg nem erősödik – mondta Ságvári Roland Alex.

Osztálytársa Torma Balázs István pedig azt közölte, hogy a fák oxigént adnak és sok állatnak élőhelye. Idén ősszel a ÖkoVár Kaposvári Környezetvédelmi Egyesület egy fásítási kampánysorozatot indított, amelyhez több kaposvári vállalat és kertészet is csatlakozott, valamint a MATE Kaposvári Campusa is.

Mintegy 250 ezer forint értékben cserjéket, árvácskákat, bokrokat, krizantémokat, cserepeket, eszközöket ajánlottal fel a támogatók. – Elkötelezettek vagyunk a zöld szemlélet, a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett, korábban ennek szellemében alakítottunk ki iskolakertet a Toponári Iskolában, most pedig a faültetési programot csemetékkel támogattuk – mondta el Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgatója. Hozzátette: szeretnék a fiatalokkal a természetet megszerettetni, bízva abban, hogy egyre többen környezettudatos felnőttként az agárpálya felé veszik az irányt. 

Fotós: Lang Róbert

Az ÖkoVár – Kaposvári Környezetvédelmi Egyesületet 2016-ban a környezetvédelem és természetvédelem iránt elkötelezettek alapították. – Célunk az emberek környezettudatosságának fejlesztése, főként a mindennapi élet területén – mondta el Pressingné Bánkuti Ágnes, az alapítvány elnöke. Hozzátette: korábban a Zrínyi iskola diákjait a hulladékkezelő központba vitték el, többször szerveztek szemétszedést, szakmai konferenciát. – A mottónk egy kínai mondás, miszerint ültess egy fát és nem éltél hiába, mi is szeretnénk a diákokkal megismertetni milyen elültetni egy fát, ápolni, vigyázni rá – emelte ki az elnök. A fásítási programukat tavasszal újabb intézmények bevonásával folytatják.

Fotós: Lang Róbert

forrás: SONLINE 11-08

Előző cikk

KAP Stratégiai Terv elfogadva

Következő cikk

Közös akció az erdők védelméért



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések