FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az IKEA árat emel hazánkban is

Az ellátási láncok akadozása, illetve az általános infláció miatt áremelés jön a hazai IKEA áruházakban is – értesült a Pénzcentrum. Az áremelés nem véletlen, az alapanyaghiány és az energiaárak emelkedése komoly inflációt gerjesztett a világ minden szegletében.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a IKEA angol hálózata árat kényszerül emelni az omrikon variáns nyomában járó munkaerőhiány, az alapanyaghiány és az ellátási láncok akadozása miatt.

A brit leányvállalat bejelentése után megkerestük a hazait is, hogy megtudjuk, itthon is fogják-e éreztetni a világgazdasági folyamatok a hatásukat. Mint kiderült, nem a munkaerőhiány miatt, sokkal inkább a világpiaci folyamatok nyomán, de fognak árat emelni:

“A Covid-19 továbbra is hatással lesz világszerte az iparágakra. Az IKEA a világjárvány kezdete óta megtalálta a módját annak, hogy legyőzzön néhány ilyen nehézséget, képes volt a megnövekedett költségeket fedezni, és ezzel párhuzamosan a lehető legalacsonyabban és legstabilabban tartani a választék árát.

Ennek ellenére nem vagyunk immunisak azokra a makroökonómiai hatásokra, amelyekkel az üzleti vállalkozások, kereskedők és a nagyközönség szembesül. Ezért az IKEA világszerte megemeli a termékeinek árát. Az áremelés mértéke országról országra változik és reflektál a helyi inflációs sajátosságokra, beleértve a nyersanyagokkal és az ellátási lánccal kapcsolatos kérdéseket is.

Bár nem tudunk információt adni az árkorrekció átlagos mértékéről, megerősíthetjük azt, hogy sok termékünk ára változatlan marad, de portfóliónk nagy részének ára emelkedik, összhangban a megemelkedett nyersanyagárak és az ellátási lánc költségeivel.

Az áremelkedés néhány százalékponttól az alacsony kétszámjegyű százalékig terjed. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy árainkat a lehető legalacsonyabban és stabilan tartsuk, de nehéz megjósolni, hogy a világgazdasági zavaroknak milyen hatásai lehetnek a következő hónapokban. Szoros figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását az értéklánc különböző részein, és közösen dolgozunk az ügyön az átláthatóság és az együttműködés szellemében” – áll az áruházlánc válaszában.

Minden is drágul

Jelenleg is élénkítés zajlik, így a magyar belső gazdaság jól tud növekedni, ám ami ebbe egy kicsit bezavar, az a külső egyensúlyi romlás, és ami mindenkinek nagyon látványos: az infláció elszaladása. Egy egészen új világ van ebből a szempontból: 30-40 éve nem látott ilyet ilyet a fejlett nyugati gazdaságok nagy része, és mi se az utóbbi évtizedben. 

Elindult egy nagyon dinamikus áremelkedés, aminek sok oka van, nem csak a külső nyersanyag és energiaárak emelkedése, de belülről is fűtve van a gazdaság béroldalról, keresletoldalról egyaránt. – vázolta fel a helyzetet Madár István, a Portfolio vezető elemzője még tavaly év végén a Pénzcentrum podcastjében.

A koronavírus-pandémia elleni védekezés jegyében számos ország zárta le a határait, rendelt el kijárási korlátozásokat, gyárbezárásokat, emellett dominánssá vált az online vásárlás, az otthoni munka. Kína az átlagnál talán durvább prevenciós intézkedéseket vezetett be, különösen az első járványhullám során: komplett városnegyedeket zártak le, gyárak ezrei bénultak meg, ennek pedig globális szinten nagyon komoly következményei lettek, amit mostanra már mindenki érezhet a saját bőrén is.

“Ha megnézzük például a fa árát, akkor az egyes helyeken akár 300 százalékos növekedésen is átment a világban.  Azokat a termékeket, amiket mi magunk is importálunk az országba, azok egyből erős dráguláson mennek át akkor, ha gyenge a forint” – mondta el korábban a Pénzcentrumnak Keith Riddle, a VELUX értékesítési és marketing alelnöke.

forrás: pénzcentrum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A hatszor felépített pavilon

Következő cikk

Szóvetés podcast - Kiss László



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések