FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

IKEA: 12% forgalomnövekedés

Az IKEA magyarországi kiskereskedelmi forgalma csaknem 12 százalékkal, 109 milliárd forintra nőtt a vállalat 2020. szeptember 1-jétől 2021. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében az előző évihez képest – közölte az IKEA Magyarország csütörtökön az MTI-vel.

A Céginfo.hu cégelemzés modulja által készített grafikon (a legutolsó pénzügyi év adata még nem jelenik meg).

Tájékoztatásuk szerint az online kereskedelem iránti érdeklődés növekvő trendje is megmaradt, a teljes értékesítés 19,3 százaléka az online térben történt, ami 6 százalékponttal nagyobb arány, mint a 2020-as pénzügyi évben volt.

A közleményben David McCabe, az IKEA regionális ügyvezetője és fenntarthatósági vezetője (magyar-cseh-szlovák régió) úgy fogalmazott: az elmúlt pénzügyi évben példátlan fennakadásokkal kellett szembenézniük a kiskereskedelmi üzletágban, a koronavírus-járvány okozta lezárás miatt áruházaik több mint egy hónapig zárva voltak.

Az 2021-es pénzügyi évben az IKEA Magyarországon 390 millió forintot fektetett be fontos projektekbe, ilyen például az átjáróhíd építése a piactér irányába az Örs vezér terén, vagy az új digitális megoldások. A vállalat bemutatta új mobilapplikációját, amelynek már most 127 ezer felhasználója van az országban.

A tavalyi pénzügyi év során az IKEA.hu oldalon több mint 12 millió egyedi látogatást regisztráltak, ami 1,9 millióval több a megelőző évhez képest. Az áruházakba érkező látogatók száma 7 millió volt, ami 0,9 millióval haladta meg a korábbi időszakot.

A közlemény szerint a vállalat átlagosan 10 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, és az év során több mint 165 új munkatársat vett fel Magyarországon. (FATÁJ kiegészítés: a jelenlegi létszám 1754 fő.)

Hozzátették azt is: az IKEA októberben jelentette be, hogy különleges pénzügyi juttatásban részesíti munkatársait, Magyarországon 153 millió forint értékben osztanak ki jutalmat az elmúlt, kivételes időszakban tanúsított helytállásért.

Az IKEA Lakberendezés Kft-ről a Céginfo.hu cégelemzés modulja által készített táblázat (a legutolsó pénzügyi év adata nélkül).

Idén a tervek szerint két új formátumú pop-up stúdiót nyitna az IKEA Budapesten kívüli bevásárlóközpontokban, ahol tervezési és lakberendezési tanácsadó szolgáltatást nyújtanának, illetve az online rendelésekben támogatnák a vásárlókat. A pontos helyszínekről még tartanak az egyeztetések.

A Circular Hub részleg (fenntarthatósági pont) is újdonságokkal készül 2022-ben. Az itt megvásárolható használt, vagy a bemutatótérben korábban kiállított bútorok kínálata megtekinthető lesz az IKEA.hu weboldalon. A bútorokat a vásárlók az online térben le is tudják majd foglalni, majd az áruházban személyesen megvásárolhatják.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Magyar Innovációs Nagydíj

Következő cikk

5 szintes szálloda PEFC tanúsított fából



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések