FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdők Napja – az alapvető jogok biztosa és helyettese közös közleménye

Dr. Kozma Ákos (középen), az Alapvető Jogok Biztosa – aki kiemelt feladatának tekinti a jövő nemzedékek érdekei és a természet védelmét –, valamint a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese, dr. Bándi Gyula (balról) 2019. október 31-i látogatásukkor a Kiskunsági Nemzeti Parkban, a a Nemzeti Park vezetőjével – Ugró Sándor igazgatóval (jobbról) – folytatott szakmai beszélgetésen.

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a fenntartható erdőgazdálkodás fontosságára hívta fel a figyelmet az erdők nemzetközi napja alkalmából kiadott közös közleményében.

Az ENSZ Közgyűlés az erdők nemzetközi napjává nyilvánította március 21-ét, felhívva a figyelmet arra, hogy világszerte megemlékezzünk az erdők és a fák jelentőségéről. 

Az erdő a szárazföld legösszetettebb ökológiai rendszere, sokkal több, mint a benne található fák összessége. Egy önmagát megújítani képes, önszabályozó környezeti rendszer, amely az emberi élet egyik alapvető feltétele. Az erdő az általa biztosított számtalan ökoszisztéma-szolgáltatás révén fontos természeti erőforrásunk. Elég csak az oxigén termelésében, a szén-dioxid megkötésében, a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, a biológiai sokféleség védelmében, a talajvédelemben, az ivóvízbázisok biztosításában, a mikroklíma szabályozásban, a rekreációban betöltött szerepére vagy a fára, mint feltételesen megújuló nyersanyagra és energiaforrásra gondolni, hogy belássuk, mekkora jelentősége van erdeink védelmének, a velük való tudatos és kíméletes gazdálkodásnak. Az erdők 60 000 különböző fafajnak, a kétéltű fajok 80%-ának, a madárfajok 75%-ának és a világ emlősfajai 68%-ának adnak otthont. Az erdő az emberi életre óriási hatást gyakorol: minél egészségesebbek az erdei ökoszisztémák, annál egészségesebb a bolygó – és természetesen annak lakói, köztük az emberek.

Mindezek miatt az erdő fenntartása és megóvása az egész társadalom és így az állam érdeke, gazdasági, védelmi és közjóléti szolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdőt csak a közérdekkel összhangban szabályozott módon szabad használni. 

Az Alaptörvény P) cikke külön is nevesíti a nemzet közös örökségébe tartozó elemek felsorolásában az erdőket, jelezve, hogy ezek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelezettsége, a gyakorlatban ennek megfelelően az erdőtulajdonosokra, az erdőgazdálkodókra, de még az erdőt szabadon használókra is kötelezettségek hárulnak. 

A fenntartható erdőgazdálkodás és az erdei erőforrások kíméletes felhasználása kulcsfontosságú szerepet játszik a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) elérésében is. Törekedni kell az olyan módszerek alkalmazására, amelyek biztosítják, hogy az erdő megőrizze biológiai sokféleségét, természetességét, termőképességét, felújuló képességét, életképességét, továbbá megfeleljen a társadalmi igényekkel összhangban levő védelmi, közjóléti és gazdasági követelményeknek. Az erdőt oly módon és ütemben kell hasznosítani, hogy a gazdálkodási lehetőségek a jövő nemzedékei számára is fennmaradjanak. A klímaváltozás miatt vészesen romló környezetünkben elemi fontosságú, hogy az élet minden területén újra és újra kritikus szemmel felülvizsgáljuk a múltban és a jelenben alkalmazott gyakorlatainkat, azokat bolygónk eltartó képességéhez igazítsuk – mindez pedig fokozottan igaz az erdőkkel való bánásmódunkra. 

Az erdő túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük, óvjuk hát közösen, felelősséggel!

forrás: AJBH

Kapcsolódó:
Az alapvető jogok biztosa és helyettese közös közleménye a Föld napja alkalmából (2022-04-22)
A Pilisi Parkerdő Zrt.-hez látogatott az ombudsman (2022-04-21)
Látogatás a Bükki Nemzeti Parkban (2022-04-20)
Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek szószólójának közleménye a víz világnapja alkalmából (2022-03-22)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A napelemek alkatrészei fából készülhetnek

Következő cikk

Gyógynövények az agrárerdészeti rendszerekben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések