Az ENSZ a 2021-30 közötti időszakot az ökoszisztémák visszaállításának szenteli. Ennek keretében nagyszabású erdőtelepítési programokat indít világszerte. A szervezet által november közepén, Egyiptomban megrendezett Klímaváltozási Konferencián az EU és 26 nemzet 16 milliárd dollárt szentelt arra, hogy az erdőket segítsék. Főként azért, mert a fák széntároló kapacitása nagyban hozzájárul a klímaváltozás lassításához.
2000 és 2020 között 1,3 millió négyzetkilométerrel nőtt az erdős területek száma a World Resources Institute (WRI, a világ erőforrásaival foglalkozó nonprofit kutatóintézet) szerint, ami nagyobb, mint Peru területe. Ez főként Kínának és Indiának köszönhető, ahol nagyszabású faültetési projektek valósultak meg.
Ezek azonban kevésbé számítanak valódi erdőnek, mivel jellemzően egyféle fafajból álló ültetvényeket hoztak létre, ami kevésbé segíti az élővilágot.
Leginkább hosszútávú szénmegkötőkként tekinthetünk rájuk, mintsem erdőként – írja a Science.org.
Sajnos a legtöbb erdőtelepítéssel foglalkozó projekt az elültetett csemeték számára koncentrál, és kevésbé figyelnek arra, hogy ezekből mennyi marad meg, vagy hogy mennyire változatos az így létrehozott erdő, illetve mennyi szenet képes megkötni. “Még mindig relatíve keveset tudunk arról, hogy hol mi működik vagy nem működik, és mi ennek az oka” – mondta Laura Duncanson, a Marylandi Egyetem kutatója, aki az erdők szénmegkötő képességét tanulmányozza.
Nemrég a Philosophical Transactions of the Royal Society című tudományos lap jelentetett meg egy tematikus számot, amiben ajánlásokat tesznek az erdősítéshez 20 cikk formájában – ezek mind vagy kutatások, vagy azok felülvizsgálatai. Ezek közül az egyik tanulmány társszerzője Lindsay Banin, az Egyesült Királyság Ökológiai és Hidrológiai Központjának erdőkre specializálódott ökológusa, aki kollégáival 176 területen vizsgálta az újratelepített erdőket Dél- és Délkelet-Ázsiában. Felmérték, hogy mennyi csemete maradt meg, és hogy milyen különbségek voltak a talaj és a környezeti tényezők, valamint az ültetett fafajok között. Egyes helyeken alig maradt meg minden ötödik csemete, és átlagosan a fáknak mindössze 44 százaléka maradt életben 5 évnél tovább.
Az egyféle fajból álló ültetvények biológiai értéke jóval kisebb,
mint a változatos fajú és korú egyedekből álló erdőké
Azonban érdekes felfedezést tettek: azoknál a csemetéknél, melyeket idősebb fák közelébe ültettek, a túlélési ráta 64 százalék volt, vélhetően azért, mert ezek a részek kevésbé degradálódtak. Más intézkedések is segítették a fiatal egyedek túlélését, mint a vadkerítések építése, vagy a talajjavítás, ezek azonban plusz költséget jelentenek.
Nagyon fontos a fafajok megválasztása is: néhány pionír fafaj ültetésével lehet segíteni, hogy később az igényesebbek akár spontán is megjelenhessenek. Ez a megoldás félúton van a természetes újraerdősülés és az intenzív fatelepítési programok közt – mutatott rá Duncanson.
Stephen Elliott és Pimonrat Tiansawat, a Chiang Mai Egyetem növényökológusai által készített tanulmány arra jutott, hogy elsőként olyan őshonos fafajokat érdemes ültetni, melyek jól bírják a nyílt, csupasz talajfelszínt, gyorsan nőnek, elnyomják a gyomokat, és vonzzák azokat az állatokat, melyek segítik a fák magjainak terjesztését.
Ilyenek a pionír fafajok, például Ausztráliában a vérző szívnek nevezett esőerdei cserje (Homalanthus novoguineensis). Ennek gyökerei fellazítják a talajt, a lehulló levelei pedig növelik annak tápanyagtartalmát, amivel segíti a többi faj megtelepedését. A zöld, húsos gyümölcse pedig vonzza azokat az állatokat, melyek segítenek a magjai széthordásában.
A megfelelő hely kiválasztása is fontos. Louis König és Catarina Jakovac, a Wageningeni Egyetem és Kutatóintézet ökológusai az elmúlt 25 évben Brazíliában a bezárt ónbányák által hátrahagyott sivár területeken végzett erdőtelepítéseket vizsgálták. A fák csak nehezen tudtak megtelepedni a bányászat által visszahagyott salakkupacokon, melyeken a talajrétegek nem voltak megfelelőek, ráadásul mérgező anyagokkal szennyeződtek. Azonban a csemeték jobb eséllyel eredtek meg magukban a bányagödrökben, vagy a visszamaradt erdőfoltok közelében – írták a szerzők.
A „kúposodó” bükkújulat az anyaállomány árnyalása mellett is kielégítően fejlődik
Egy lehetséges költségcsökkentő – ám hatékony – megoldás az erdősítésre, ha az adott területen kisebb csoportokban ültetik a fákat, amolyan “regenerálódó szigeteket” hoznak létre.
Ezek aztán lassacskán terjeszkedve összeérnek, és egy teljes erdőt alakítanak ki. Ennek hatékonyságát támasztja alá Andy Kulikowski és Karen Holl a Kaliforniai Egyetemről (Santa Cruz), akik 13 területen kísérleteztek Costa Ricán. Bebizonyították, hogy az általuk “alkalmazott magképződésnek” (applied nucleation) nevezett módszer legalább olyan jó – ha nem jobb – a változatos erdő kialakításához, mintha a teljes területet egy fafajjal ültetik be. A helyben termő magokból növő fáknak több helye van, és így több fényhez is jutnak Robin Chazdon, a Sunshine Coast Egyetem erdőökológusa szerint. Sőt, Chazdon 1997 óta követi figyelemmel Costa Rica egyik felhagyott legelőjét, ahová soha nem ültettek fát. Azonban mára egy sűrű, egészséges, természetes erdő nőtt oda, mindenféle emberi behatás nélkül.
Az újraerdősítés azonban hatással van a helyi emberekre – és fordítva is igaz ez, így nagyon fontos ezt megvizsgálni a tervezésnél.
Az erdősítéssel csökken a rendelkezésre álló terület a mezőgazdaság számára, azonban a helyi embereket kompenzálni lehet ezért. Az új erdővel faanyaghoz juthatnak, lehetőség van vadászatra, és egyéb bevételi forrásokat is jelenthet (pl. turizmus, erdei melléktermékek, stb.). “Biztosnak kell lennünk benne, hogy az erdősítés hasznos a helyi közösség számára, és ők is ezt szeretnék” – mondta Banin.
A Yorki Egyetem természetvédelemmel foglalkozó tudósai, Robin Loveridge és Andrew Marshall Tanzániában tanulmányozták az visszaerdősítési projektek hatását a helyiek jólétére. Összevetették azoknak az embereknek az elégedettségét, akik fenntarthatónak minősített faanyagot adtak el azokéval, akiknek nem volt fenntartható programja. Azt találták, hogy minél jobban kezeltek egy erdőt, annál boldogabbak voltak, akik a kezelést végezték.
“Ez nem csak arról szól, hogy ökológiai szempontból jól kezeljük az erdőt, hanem hogy szociális és gazdasági szempontból is működjön” – mondta Susan Cook-Patton, a Nature Conservancy nonprofit természetvédelmi szervezet erdősítéssel foglalkozó kutatója.
Fotó: Mecsekerdő
Marshall is megerősíti, hogy számtalan dologra kell figyelni az ilyen projektek során. Ebbe beletartozik például a liánok és indás növények szerepe – melyek hátráltathatják az erdősítést azzal, hogy elnyomják a csemetéket, de segíthetnek is azzal, hogy nagy viharoktól védik őket – egészen odáig, hogy mi számít sikernek és hogyan kell tovább kezelni projekteket. A válasz mindig a helyi sajátosságoktól függ. “Akár több milliárd dollár is rendelkezésre állhat” – mondta Bill Laurnece, a James Cook Egyetem erdőökológusa – “de nincs egyszerű megoldás, ami mindenhol alkalmazható.”
Simon Lewis, a University College London tudósa szerint nagyon izgalmas ez az újraerdősítési törekvés, azonban az új erdők minősége aggodalomra ad okot. A legnagyobb veszély abban van, hogy az öreg erdőket továbbra is kivágják, és bár valahol újat telepítenek helyette, azok a faültetvények biológiai szempontból értéktelenebbek, és a széntárolási képessége is alacsonyabb lesz, mint az idős erdőké. Így ugyan nincs konkrét erdőirtás, mégis veszteséggel lehet számolni.
Tóth-Gál Enikő fordítása, forrás: MagyarMezőgazdaság a science.org alapján
