FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Románia – erdők privatizálása?

Fotók: AGERPRES

A Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség képviselői szerint a kormány 2022 decemberében elhamarkodottan és a törvény által megszabott időtartamú közvita mellőzésével fogadta el a 2011/109-es sürgősségi rendeletet módosító törvénytervezetet, amely előírná, hogy az állami vállalatok kereskedelmi tevékenységét részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű társaságok hatáskörébe utalják át.
„Az a rémhírkeltés, hogy az erdőket ki fogják vágni és minden erdőt el fognak lopni abban az esetben, ha nem a Romsilva őrzi, az is ugyancsak a szakszervezeti vezetők álhírterjesztése, ugyanis szó sincsen ilyesmiről” – szögezte le Tánczos Barna.

Az erdészeti szakszervezetek szerint ha a jogszabály életbe lép, akkor az országban lévő faanyagot bizonyos érdekcsoportok kaparinthatják meg. Ez az oka a Silva által csütörtökön, a kormánypalota előtti téren szervezett tüntetésnek.

Az erdészeti szakszervezeti szövetség azt kifogásolja, hogy a jogszabály leválasztaná az állami vállalatok kereskedelmi tevékenységét a szolgáltatóiról, és részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű vállalatok hatáskörébe utalná át. A rendelkezés többek közt olyan intézmények átszervezését vonná maga után, mint a Román Közúti Hatóság, az Állami Pénzverde, a Hivatalos Közlöny, a Légiközlekedési Szolgáltatások Igazgatósága, a Román Polgári Légiközlekedési Hatóság, de az Országos Erdőgazdálkodási Vállalat, a Romsilva is. Utóbbi jelenleg 3,1 millió hektárnyi állami tulajdonban lévő és 1,1 millió hektárnyi magántulajdonban lévő erdőt adminisztrál.

Az erdészeti szakszervezetek szerint a módosítás veszélybe sodorná a romániai erdőket, mert a hazai faanyag megszerzésében érdekelt nagyvállalatok és érdekcsoport kezébe kerülne.

A Silva Szakszervezeti Szövetség képviselői kifejtik, a tervezet megszavazásával a román állam ‘egy újabb kapitális hibát követne el, miután már privatizálta a bankszektort, a kőolajat, a finomítókat, az energiatermelést és -szolgáltatást, a kőolajkombinátokat, az acélgyárakat, a teherautó-, traktor- és mezőgazdaságigép-gyártást’, figyelmen kívül hagyva a nemzeti érdekeket, noha az erdők védelme az 1991/51-es nemzetbiztonsági törvényben is szerepel.

A szakszervezeti szövetség közleményben szögezte le, hogy tiltakozó akciójuk nem politikai jellegű, semmiféle politikai párt nem áll mögötte.

A szakszervezeti szövetség az állami vállalatok irányításáról szóló 2011/109-es sürgősségi rendeletet módosító törvénytervezet ellen tiltakozik, amely szerintük sérti az ország stratégiai-gazdasági érdekeit és veszélyezteti a nemzetbiztonságot. A szóban forgó tervezet értelmében a jogszabály életbe lépésétől számított három éven belül a főként gazdasági tevékenységet folytató állami vállalatokat átszervezik, elválasztva a szolgáltatási tevékenységet a kereskedelmitől. Utóbbival részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű társaságok foglalkoznának.

Az erdészeti szakszervezetek azt kérik, hogy a kormány vonja vissza a törvénytervezetet.


Megkezdődött az erdészeti szakszervezetek tüntetése a kormánypalota előtt. Az erdészek azt kérik a kormánytól, tegyen le “az erdők privatizálásáról”.

A két szakszervezeti szövetség az állami vállalatok irányításáról szóló 2011/109-es sürgősségi rendeletet módosító törvénytervezet ellen tiltakozik, amely szerintük sérti az ország stratégiai-gazdasági érdekeit és veszélyezteti a nemzetbiztonságot. A szóban forgó tervezet értelmében a jogszabály életbe lépésétől számított három éven belül a főként gazdasági tevékenységet folytató állami vállalatokat átszervezik, elválasztva a szolgáltatási tevékenységet a kereskedelmitől. Utóbbival részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű társaságok foglalkoznának.

Az erdészeti szakszervezetek azt kérik, hogy a kormány vonja vissza az állami vállalatok irányításáról szóló 2011/109-es sürgősségi rendeletet módosító törvénytervezetet.

A szakszervezetek szerint annak dacára, hogy Románia 29 milliárd euróból gazdálkodhat az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtására, amiből 14 milliárd euró támogatás és 15 milliárd euró hitel, a PNRR jóváhagyását megelőző tárgyalásokkor az illetékesek olyan elhibázott engedményeket tettek, elfogadva a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ajánlásait, amelyekkel ‘a román kormány veszélyezteti a 3,1 millió hektár állami tulajdonban lévő erdő sorsát, amelyben jelenleg körülbelül egymilliárd köbméter faanyag van, több mint 100 milliárd euró értékben“.


Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Maszol megkeresésére közölte: szó sincs arról, hogy az ország erői különböző magánvállalkozások kezébe kerülnének, a csütörtöki bukaresti erdésztüntetés pedig a szakszervezeti vezetők mesterséges feszültségkeltése.

Az erdészeti szakszervezetek szerint ha a vitatott jogszabály életbe lép, akkor az országban lévő faanyagot bizonyos érdekcsoportok kaparinthatják meg, ezért a Silva Szakszervezeti Szövetség vezetői csütörtökön a kormánypalota előtti téren szerveztek tüntetést.

Az erdészeti szakszervezeti szövetség azt kifogásolja, hogy a jogszabály leválasztaná az állami vállalatok kereskedelmi tevékenységét a szolgáltatóiról, és részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű vállalatok hatáskörébe utalná át. A rendelkezés többek közt olyan intézmények átszervezését vonná maga után, mint a Román Közúti Hatóság, az Állami Pénzverde, a Hivatalos Közlöny, a Légiközlekedési Szolgáltatások Igazgatósága, a Román Polgári Légiközlekedési Hatóság, de az Országos Erdőgazdálkodási Vállalat, a Romsilva is. Utóbbi jelenleg 3,1 millió hektárnyi állami tulajdonban lévő és 1,1 millió hektárnyi magántulajdonban lévő erdőt adminisztrál.

Tánczos Barna környezetvédelmi, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter a Maszol kérdésére kifejtette: „a csütörtöki tüntetés kizárólag a szakszervezeti vezetők mesterséges feszültségkeltése, akik a saját egzisztenciájukat próbálják ezzel megalapozni, hiszen szó sem volt arról, hogy a román állam tulajdonában, tehát köztulajdonban lévő erdők bármilyen más szervezet vagy kereskedelmi társaság kezébe kerülnének”. A tárcavezető szerint sok esetben ez még segítene is a rendszer működésén, erről azonban most sem volt szó.

„Az a rémhírkeltés, hogy az erdőket ki fogják vágni és minden erdőt el fognak lopni abban az esetben, ha nem a Romsilva őrzi, az is ugyancsak a szakszervezeti vezetők álhírterjesztése, ugyanis szó sincsen ilyesmiről” – szögezte le Tánczos Barna.

A miniszter hangsúlyozta, az erdészek munkájára szükség van, az állami erdészetnél dolgozó szakemberek munkájára szükség van, mert nagyon sok helyen jó munkát végeznek, „ugyanakkor látni kell azt is, hogy az erdészeti tevékenységet nem végzi mindenki tökéletesen, épp ezért van annyi feljelentés”. Tánczos Barna szerint óriási felelőtlenség az, hogy valakit teljes mértékben hibásnak, míg másokat teljesen ártatlannak állítanak be, mint ahogyan a szakszervezeti vezetők teszik.

forrás: AGERPRES #1 és AGERPRES #2, illetve MASZOL.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Ingyenes faipari workshop

Következő cikk

Dánia legnagyobb faépülete



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések