FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa program – Dunaújváros

Tíz platán, öt pusztaszil, három hárs, és két nyírfa foglalta el méltó helyét a szabadstrandon. A fákat a DVG Zrt. munkatársai ültették el: minderre a MOL Új Európa Alapítvány által meghirdetett “VárosFA Program” projekt részeként került sor, melyen az önkormányzat sikerrel pályázott.

A tavalyi évben kereste fel az önkormányzatot a Megyei Jogú Városok Szövetsége azzal a céllal, hogy egy faültetési projekt részeként egy országos kezdeményezés indulhasson el. Településünkön az elmúlt években rendkívül sok fát és virágot ültettettek el az önkormányzat képviselői, így adta magát, hogy a város is csatlakozzon a projekthez. Mint azt Szabó László főkertész elmondta, a terület állományának fiatalítását 10 db platán, 5 db pusztaszil, 3 db hárs, és 2 db nyírfa segíti.

Elfoglalták méltó helyüket 

A növények az elmúlt napokban érkeztek meg Dunaújvárosba a MOL Új Európa Alapítvány által meghirdetett VárosFA Program névre keresztelt projekt keretében. A szabadstrandon a visszavágott fáktól mindössze néhány méterre ültették el őket a DVG munkatársai, akik majd a későbbiekben a gondozásukat is végzik majd. Mészáros László elmondta, kiemelt figyelmet élveznek a facsemeték, hiszen a metszésük és locsolásuk mellett a növények egészségére is oda kell figyelni. Éppen ezért tápanyagban gazdag földdel és trágyával biztosítják a megfelelő fejlődésüket. 

A munka folytatódik 

A munkálatokat a helyszínen tekintette meg Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester. Az alpolgármester kiemelte, a szakemberek folyamatosan figyelemmel követik az önmagát teljes értékű szabadidőközponttá kinövő Szalki-sziget fáinak egészségét. Hangsúlyozta, a városvezetés számára kiemelten fontos célkitűzés, hogy a terület továbbra is közösségi események színtere legyen. Hozzátette, a terület évről-évre egyre fejlettebb lesz, hiszen rendkívüli népszerűségnek örvend a látogatók körében.

Az itt található, és sokak által kedvelt fákat nem szerették volna kivágni, azonban az állomány már nem lesz fiatalabb, így az ígéreteikhez hűen (a jövőre is gondolva) már most elültették a fiatal csemetéket. Úgy folytatta, így mire az eddig ott található faállomány teljesen kiöregszik, addigra a helyükön fiatal növények adják majd az árnyékot a nyári melegben. 

Az elmúlt időszakban a Szalki-szigeten több fán is lombkorona alakító metszéseket kellett végezni, hiszen csak így tudták megmenteni őket a kivágástól és így garantálható az arra járók biztonsága.
Tavaly év végén már 12 túlkoros facsemetét elültettek a DVG Zrt. munkatársai Orosz Csaba közreműködésével, így ezzel együtt már 32 új fával gazdagodott a szabadstrand.

forrás: Dunaújváros

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Településfásítási program - Aszód

Következő cikk

Bútorkereslet növekedése várható



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések