FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Pécsi mintaház a Solar Decathlonon

Amerikából indult világversenyen bizonyíthatnak a pécsiek, akik egyedüli csapatként képviselik Magyarországot a legkorszerűbb technikákat felvonultató megmérettetésen, a Solar Decathlonon. A versenyre pedig felépítenek egy mintaházat is, amit majd elszállítanak Wuppertalba.

Érdemes ott kezdeni, hogy a Solar Decathlon a világ első számú építészeti-innovációs versenye, ahol a hallgatók energiahatékony házakat terveznek. A Pécsi Tudományegyetem hallgatói idén a fiataloknak álmodtak olyan társasházat, ahol egy nagy közösségként, környezetpozitív térben élhetnek. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a társasházban munkavégzéshez, beszélgetésekhez, családi vacsorákhoz alkalmas közösségi teret is terveztek a lakások mellett.

A Pécsi Tudományegyetemet ezzel a komplex tervvel több mint 40 nemzetközi pályázóból választották ki és egyedüli magyarként jutott be a legjobb 18 közé
Közösség a közösségi térben – ezzel a koncepcióval a pécsiek többek közt a spanyolokat, németeket és thaiföldieket is maguk mögé utasították már az elődöntőben

– Versenyprojektünk a Lungs of the City, ami a Város tüdeje nevet viseli. A mintaprojekttel egy olyan városi tömbfejlesztést fogalmaztunk meg, ami a belváros és a Zsolnay Negyed közé ékelődne – mondta Kondor Tamás, a pécsi csapat egyik vezetője.

Team © Lungs of the City
Kooperatív „Fecskeház”: 38-42 nm-es lakások, nagy közösségi tér

A pécsiek projektjének célja, hogy a fiatalok számára megfizethető, fenntartható és karbonsemleges otthonokat hozzanak létre. Az ötletük pedig abban egyedi, hogy a lakások mellett közösségi szintet hoznának létre munkavégzéshez, szórakozáshoz. – Az épületünknek három lakószintje és közösségi szintje van. Minden lakószinten 3 db 38-42 m2-es lakás kapott helyet, ami könnyen átalakítható, ha bővül a család. A közösségi szintek egyike a munka, míg másik szintje a belső együttműködés tereit hordozza magában. Itt a lakók olyan együttműködéseket is élvezhetnek, mint a megosztott gyermekfelügyelet, a tanulókör, a klubfoglalkozás, műhely, könyvtár, közösségi kertészet. A másik közösségi tér a kreatív műhely – co-working tér, ahol azok a lakók tudnak egymást segítő munkát végezni, akik vállalkozóként akarják tudásukat kamatoztatni. Projektünkben egy dizájner, egy formatervező, egy kertész, egy közgazdász és egy informatikus alkotnak egy ReDesignLab prototípus műhelyt a fenntarthatósági szemlélet erősítése és üzleti térnyerése érdekében – hangsúlyozta Kondor Tamás, aki kiemelte, hogy Pécs kiaknázatlan potenciálja “a feltörekvő szürkeállományban” van, akiket a városban kell tartani ahhoz, hogy a helyi gazdaság fellendülhessen”.

A ház szerkezete 90 százalékban fa, vályogrost, szigetelése pedig papír alapú.
Mindezt fel is építik 14 nap alatt, áprilisban kezdik a Műszaki Kar kampuszán

– A Solar Decathlon egyik alapfeladata, hogy a hallgatói csapatok által tervezett épületeket a verseny helyszínén – idén a németországi Wuppertalban – 14 nap alatt fel kell építeni. Ez óriási kihívás, hiszen nulláról a teljesen automatizált működésig kell eljutni. Szinte lehetetlen, de 2019-ben már sikerült. Akkor négy díjat nyertünk – mondta Kondor Tamás, aki megköszönte azon támogató partnerek munkáját, akik segítették szakmai felkészülésüket. Idén is sok ilyen társunk van, köztük nagyszerű helyi vállalkozók is – tette hozzá.

A Felsővámház és Major utca sarkára álmodták meg a társasházat

Az előkészítést április második felében a Műszaki Kar kampuszán kezdik, majd kamionra rakják a szétbontott épületet és irány a németországi verseny. Három évig ott lesz egy fenntarthatósági kiállítás bemutatótereként, majd hazahozzák a kampuszra és hallgatói klub lesz belőle.

A nagy vállalás – 2050 Karbonsemleges EU

– Az Európai Unió által megfogalmazott klímarendelet 2050-re egy karbonsemlegesen működő Európát irányoz elő, amelytől ma “fényévekre” vagyunk. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, jelenlegi társadalmi, ipari, gazdasági létezésünk szinte minden szegmensében meghatározó változás kell – hangsúlyozta Kondor Tamás. – Az elérni kívánt célhoz vezető út az első lépéstől fogva a tudatosan gondolkodó és működő emberen keresztül vezet. Mi itt, a Pécsi Tudományegyetemen ilyennek valljuk magunkat. Ha olykor hibázunk is, törekszünk a jobbra és folyamatosan fejlődünk. Elkötelezett hívei vagyunk a fenntartható, egészséges létért való küzdelemnek, és a természettel harmóniában élő, ezért aktívan cselekvő ember zöld jövőképének. A környezetpozitív építészet elvei szerint megfogalmazott Solar Decathlon projekt egy izgalmas, kihívásokkal teli feladatvállalás – zárta gondolatait.

A verseny május 17-én kezdődik Wuppertalban. Az egyetemi projekthez eddig mintegy 60 kis- és középvállalkozás csatlakozott.

CSATLAKOZZ A PÉCSIEK CSAPATÁHOZ!

Legyél TE is aktív partnere, támogatója vagy szakmai segítője a pécsi csapat jövőt formáló projektjében! Bővebb információ: kondor.tamas@mik.pte.hu

A Solar Decatlon projekt a PTE Zöld Egyetem programjának része. A kreatív csapat tagjai a PTE hallgatói, kutatói, oktatói, munkatársai, a társult ipari szereplők és támogatók, aktív civil közösségek.

forrás: PécsAktuál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tűzgyújtási Tilalom változása

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 120., 2022/14.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések