FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faanyagok árváltozása

Címlapkép: Getty Images

Aki most építkezik, és sok faanyagra van szüksége, tavalyhoz képest dupla költségekkel számolhat. Ennek az infláció mellett a szomszédban zajló orosz-ukrán háború is az oka. Már most az egekbe szökött a faáru ára, de további emelkedésekre számíthatunk, valamint hiány állhat elő fűrészáruból a piacon.

Az ukrajnai háború egyik járulékos áldozata a fából készült raklapok piacán jelentkezett egyelőre – amelyek létfontosságúak az áruk csomagolásában, kezelésében és tárolásában.

Az Európai Raklap Szövetség szerint. (EPAL) szerint több mint 600 millió raklap és 20 millió dobozos raklap van forgalomban. Az ágazat, amely már hetek óta a Covid és az ebből fakadó ellátási lánc megszakadása által kiváltott kihívásokkal teli piaci körülmények között működik, további terheket tapasztal a fahiány, az emelkedő gyártási költségek és a gyártói kapacitások szűkössége miatt. Néhány hónap alatt egyetlen (új) raklap ára 7 euróról 29 euróra (7,56 dollárról 31,33 dollárra) emelkedett.

Csak idő kérdése, hogy az egyelőre a raklapokban jelentkező áruhiány nagyban érintse az építőipari minőségi fa fűrészárut is.

Jelenleg 218 ezer forint a fenyő fűrészáru köbmérete áfával, ami jelentős emelkedés a tavaly nyári 170 ezer forintos árhoz képest. Ebből a fajta fából készítik az ácsok a tetőszerkezeteket, zsaluzáshoz is ezt használják. Külföldről érkezik hozzánk a faáru, Oroszországból, Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából, itthon nincs fűrészáru-termelés, mi védjük az erdeinket – mondta el a HelloVidéknek Dede László, a Debreceni Skandináv Fatelep ügyvezetője. [FATÁJ megjegyzés: természetesen Magyarországon is van fűrészáru-termelés, bár a hazai erdők fafaj-összetételéből adódóan a hazai fűrészáru csekély része alkalmas faépítésre. lásd még: Hazai fűrészüzemeket működtető vállalkozások a FATUDAKOZÓban]

Egyelőre van raktáron elég faárujuk, nem küzdenek hiánnyal, de az árumozgásban érzékeltek most tavasszal némi visszaesést, mintegy 10 százalékkal kevesebb forgalmat bonyolítottak, mint pár hónapja.

Gyutai Csaba kormánybiztos a Portfolio 2022 konferencián kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború az építőipar számára főként a fémtermékekből okoz alapanyaghiányt, ezért mielőbb alternatív importlehetőséget kell keresni.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke előadásában elmondta, az építőipar idén is teljesíti a 2021-ben elért durván 5500 milliárd forintos termelési értéket. Az ágazatot az ÉVOSZ várakozásai szerint a magánszektor, az ipar és a logisztikai létesítmények húzzák majd, miközben az állami és az önkormányzati munkák csökkenésével számolnak, miután az állam már mintegy 500 milliárd forintos építési beruházást halasztott későbbre.

A faanyagok kereskedelmét ugyanakkor nagyban érintik az ukrán válság nyomán bevezetett korlátozó intézkedések. Az ukrajnai háború és a nyugati országok szankcióinak egyik közvetlen hatása az Oroszországból, Fehéroroszországból és Ukrajnából származó erdészeti termékek exportjának drámai csökkenése. E három ország teljes exportja 2021-ben együttesen 17 milliárd dollárt tett ki.

A Focus Report, Ukrainian war fallout – disruptions in global trade of forest products (Ukrán háború következményei – zavarok az erdészeti termékek globális kereskedelmében) című jelentés a háború rövid távú és potenciális hosszú távú következményeit, valamint a fűrészáru, panelek/falemezek, fa pellet, rönk, faforgács, cellulóz és papírtermékek globális szállításaira gyakorolt hatását vizsgálja, írják.

A fenyő fűrészáru 2021-ben Fehéroroszország, Oroszország és Ukrajna exportértékének közel felét tette ki. A kereskedelemben bekövetkezett zavar jelentős hatással volt a globális piacokra, mivel ez a három ország tavaly a világ fűrészáru-kereskedelmének közel 25%-át adta. Az Európába és néhány ázsiai országba irányuló fűrészáru-szállítások leállásának a hatása a legjelentősebb.

Ráadásul az orosz fűrészüzemek, amelyek a múltban fűrészárut szállítottak európai vevőknek, rövid távon nem tudnak gyorsan átállni más piacokra. Például a fűrészáru hajóval vagy vasúton történő szállítása az északnyugat-oroszországi fűrészüzemekből Kínába logisztikai kihívásokba ütközik, és a MENA-régió, amely a alacsonyabb minőségű faanyag piaca, jelenleg nincs erőteljes terjeszkedési szakaszban.

Fehéroroszország, Oroszország és Ukrajna 2021-ben 8,5 millió m3 fenyő fűrészárut exportált Európába, ami a kontinens teljes keresletének közel tíz százaléka.

A faanyagok kereskedelmét is nagyban érintik az ukrán válság nyomán bevezetett korlátozó intézkedések. Ezek újabb részleteit egyeztették a tagállami szakérők az EU Bizottság EUTR munkacsoportja 2022. április 29-i ülésén.

Az Európai Unió Tanácsa 2022. március 2-án korlátozó intézkedéseket léptetett életbe Fehéroroszországgal szemben (a Tanács (EU) 2022/355 Rendelete). E szerint tilos a 44-es KN kód (2022/355 (EU) Rendelet, 13. pont 1o. cikk) szerinti faipari termékek Unióba történő közvetlen vagy közvetett behozatala, vétele, valamint szállítása, amennyiben azok Fehéroroszországból származnak vagy Fehéroroszországból exportálják bármely más országba. A tilalom nem érinti a 2022. március 2-a előtt megkötött szerződések vagy az ilyen szerződések teljesítéséhez szükséges kiegészítő szerződések 2022. június 4-ig történő teljesítését.

Az Európai Unió Tanácsa 2022. április 8-án korlátozó intézkedéseket léptetett életbe Oroszországgal szemben (a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete). E szerint tilos az 44, 4705, 4804, 9403 KN (2022/576 (EU) Rendelet, 3i cikk) kódú termékek közvetlen vagy közvetett behozatala, amennyiben azok Oroszországból származnak vagy Oroszországból exportálják. Ez az intézkedés szigorúbb tehát, mint a március elején az egyes áruk és nyersanyagok exportjára vonatkozóan Oroszország kormánya által bevezetett kiviteli tilalom. Az uniós import tilalom nem érinti a 2022. április 9-e előtt megkötött szerződések vagy az ilyen szerződések teljesítéséhez szükséges kiegészítő szerződések 2022. július 10-ig történő teljesítését.

Az Ukrajnából, Oroszországból és Fehéroroszországból származó és az EUTR hatálya alá tartozó minden olyan fa és fatermék behozatala esetén, amelyekre nem vonatkozik a fenti uniós szankció, továbbra is az importáló kötelezettsége, hogy a faanyag jogszerű eredetéről megbizonyosodjon.

A piaci szereplőnek különös körültekintéssel kell eljárnia a tulajdonosi kör feltárása során és biztosítania kell azt, hogy a fa vagy fatermék vásárlása és az ahhoz kapcsolódó kifizetés sem közvetlenül sem közvetve nem kerül az unió által szankcionált cégekhez vagy a céget tulajdonló magánszemélyekhez.

Amennyiben a kockázatcsökkentő intézkedések alkalmazása ellenére sem lehet kimutathatóan elhanyagolható mértékűre csökkenteni az illegális eredetű fa bekerülésének kockázatát az ellátási láncba, akkor a legjobb döntés az, ha a piaci szereplő eláll a fatermék beszerzésétől.

A GKI konjunktúraindexe szerint az építőipari termelők hangulata több hónapos visszafogottság után áprilisban érdemben javult, ugyanakkor a javuló bizalmi adatok ellenére a cégek áremelési törekvése jelentősen fokozódott. Mintegy kétharmaduk, de a kereskedelemben több mint háromnegyedük készül erre.

A szervezet külön kiemelte, hogy az építőipari cégek áremelési törekvése az elmúlt negyedszázadban még sohasem volt ilyen erőteljes. Vagyis a biztató adatok ellenére elképzelhető, hogy 25 éve nem látott mértékben drágulnak az építőanyagok idén.

forrás: HelloVidék

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Faültetéssel a zöldebb jövőért

Következő cikk

Mikebudai fűrészüzem bérbeadó



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések