FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

HOMAG élzárók 60 éve

Születésnapot ünnepel a HOMAG csoport, mégpedig a 60. évfordulóját annak, hogy a németországi Schopflochban elkészült az első „meleg-hideg” eljárást alkalmazó folyamatos élzárógép, ami egyedülállónak számított a piacon. Az évek során az innovációk sorozata következett, amellyel a HOMAG a mai napig is piacvezetőnek számít az élzárás területén.

Mérföldkövek a kezdetektől

A gyár teljes faipari megmunkálásra kiterjedő termékportfóliójának mindig fontos részét képezték az élzáró gépek. Már 1962-ben, mindössze két évvel a cégalapítás után, a KH 2/18 volt az első szabadalmaztatott élzárógép – furnértekercs tárral, ragasztóegységgel, nyomózónával és szintbemaró aggregáttal. Ugyanebben az évben a cég a hannoveri szakkiállításon bemutatott egy új típusú, élzáró gépet, amellyel a versenytársaknál gyorsabban és költséghatékonyabban lehetett dolgozni. Az új technológiára megnövekedett a kereslet, így a HOMAG teljes mértékben ennek a gyártására és továbbfejlesztésére koncentrált, melynek alapja a „hot-melt”, azaz olvadék ragasztó.
Ezután fejlesztések sora következet, számos kiemelkedő típussal amelyek beírták magukat a cég történetébe, és persze hosszú évtizedeken át mindig biztosították a vevőknek, hogy a legkorszerűbb technológiával dolgozzanak.


Forradalmasított élzárástechnika: 1962-ben megjelent az első Homag élzárógép, a KH 2/18

Sikersorozat

1965-ben a HOMAG újabb kétoldalas élszalagozó gépet mutatott be, majd 1967-ben kifejlesztette a KH 12-t, az első egyoldalas élzáró gépet. A további fejlesztések a munkadarab precíz előtolását célozták meg, amely lehetőséget teremtett további aggregátok elhelyezésére.. Különösen a KF 60 vált a bútorgyártás sikeres modelljévé. amelyet már szintbemaró, véglevágó és csiszoló egységgel is felszereltek.



A KF 60 élzárógép hamar sikeres modell lett a bútorgyártásban az 1970-es években


A HOMAG 1973-ban tervezte meg a KH 10-13 sorozatot, hogy a jövőben a kisebb bútorgyártóknak is megfelelő élzáró gépet tudjon kínálni. 1976-ban a Heinrich Brandt Maschinenbau GmbH révén a HOMAG nemcsak a piaci pozícióját erősítette meg az élzárás terén, hanem jelenlétét a német bútoripar központjában, Észak-Rajna-Vesztfáliában is. 1982-ben a müncheni vásáron bemutatták az élzárógépek új generációját, a KL 70-et, amelyen több újítást valósítottak meg a szerkezet, a sokoldalúság és a munkabiztonság terén. Döntő újítás volt a mechanikus, levegővel segített forgácseltávolítás, amelyet az állványba integráltak, és 70%-kal csökkentették a korábban szükséges elszívási kapacitást.

Folyamatos fejlesztések

1999-ben a HOMAG ismét egy új teljesítményosztályba lépett a powerLine sorozattal, amelyet kétoldalas gépként terveztek sorozatgyártáshoz. Magasabb előtolási sebesség, rövidebb állásidők és hosszabb rendelkezésre állás jellemezte a gépeket. Ezt követően 2001-ben megjelent a powerLine új, magasan automatizált generációja felkészítve „Losgröße-1”-hoz, azaz az 1. darabos szériagyártáshoz. Néhány évvel később a vállalat egy újabb világpremiert ünnepelhetett a 2009-es Lignán az Ambition sorozat megjelenésével, amely a BRANDT és a HOMAG hat sorozatának formájában került piacra. Ez a széria gyakorlatilag teljesen lefedte a piacon felmerülő összes igényszintet. Az Ambition sorozat 2014-ben új generációval jelentkezett, amely számos újítás mellett bemutatta a ma már jól ismert airTec technológiát. 


Sorozatgyártásra tervezve: 1999-től a powerLine sorozat kétoldalas gépei lehetővé tették az új teljesítményosztályba való ugrást

Kicsit visszalépve az időben fontos megemlíteni a laserTec eljárás bemutatását, amelyre a 2009-es Lignán került sor, majd 2011-től már elérhetővé vált a felhasználók számára is. A laserTec továbbfejlesztett változata 2017-ben jelent meg, amely egy robusztusabb, kisebb és teljesítményoptimalizált változat, laserTec Next Generation néven.

Hat Ambition sorozattal a HOMAG és a BRANDT az élzárógépek teljes választékát kínálta 2009-től kezdve a belépő szintű modelltől az ipari felhasználásig


2009-ben a laserTec eljárás új korszakot nyitott az élzárásban

A 2017-es év nagyon különleges volt a HOMAG Csoport és minden vállalata számára: attól fogva csak a HOMAG márka és egy logó jelképezi a céget „ONE” HOMAG mottó alatt. Ez vonatkozik a BRANDT  élzáró gépekre is, amelyek a belépő szintű szegmens specialistájaként 2012 óta 100%-ban a HOMAG-hoz tartoznak. Azóta a termékek még modulárisabbá váltak. Az ügyfél pedig mindent egy kézből kap.

Az összeolvadás nyomán a cégcsoport a következő években új gépgenerációk egész sorát mutatta be, amelyek a teljes gyártási folyamatokat lefedték, és a funkcionális dizájnt ötvöztek az új névvel. Ezek az élzáró gépek az EDGETEQ jelölést viselték és viselik a mai napig is, de a technológiai fejlesztések rohamosan egymás után folytatódtak. 2018-ban megjelent például az EDGETEQ S-200 belépő szintű gép, majd az új EDGETEQ S-500 és EDGETEQ S-800 sorozat. Ezt kiegészítve a HOMAG már régóta komplett új koncepciókat kínál, amelynek fontos részét képezi az anyagvisszahordó egység  (LOOPTEQ) és mára már adott a lehetőség az élzárás teljesen automatizált megvalósítása is a robottechnika segítségével.

Lépés a rugalmas alkalmazás és átfogó felszereltség felé: EDGETEQ S-200 sorozat




Pontosság és teljesítmény a „Losgröße-1 gyártáson belül: EDGETEQ S-800 sorozat WZ24 anyagtovábbító rendszerrel

A digitalizálás és eszközei

A gépek fejlesztésével párhuzamosan a digitalizálás és automatizálás terén is hatalmas változások történtek szinte minden technológiában, beleértve az élzárást is.

A HOMAG például 1985-ben vezette be az akkori új vezérlését Homatic néven, amelyen utóda 2005 óta a “powerControl” amely egységesíti a gépek vezérlését és segíti a technológiák összehangolását. Ezt kiegészítve a 2013-as Ligna kiállításon megjelent a powerTouch érintőképernyős koncepciót, majd 2019-ben a powerTouch2, amely egyesíti a dizájnt és a funkciót, így magas szintű kezelési komfortot kínál.


Már a kezdetektől az összes gép egységes irányítása volt a cél. A powerTouch 2013 óta látja ezt a feladatot


A szoftverszektor jelenlegi mérföldkövét 2022-ben a woodCommander 5 jelzi, amelyet az EDGETEQ S-500 élzáró gépeken mutattak be. Lehetővé teszi a megmunkáló programok és élzáró anyagok gyors kiválasztását, valamint a gyártási paraméterek megbízható rögzítését. Ezenkívül közvetlen kapcsolatot alakít ki az élanyag készletet kezelő  “materialAssist” alkalmazással.

Vissza a történet elejére!

Az első HOMAG élzáró gép nemcsak a HOMAG csoport sikertörténetének kiindulópontja volt, hanem fontos mérföldkő a cég ügyfélei számára is. Ezért a HOMAG most keresi ezeket a mindent megélt gépeket és a hozzájuk fűződő történeteket. 

Ha Önnek különösen régi, de még használatban lévő HOMAG vagy BRANDT élzáró gépe van, küldje el annak fényképét, vagy akár csoportképet a rajta dolgozó kollégákkal (a típustáblát külön lefotózva) és néhány mondatban írjon arról, milyen hasznos szolgálatot tett a gép a hosszú az évek során. 
A jubileumi e-mail cím: 60years.edgebanding@homag.com

Az összes pályamű közül a legrégebbi, még aktív HOMAG és BRANDT gép kerül kiválasztásra.

A nyerteseket meghívjuk a cég schopflochi központjába, ahol többek között gyárlátogatáson vehetnek rész és meglepetés ajándékban részesülnek. Természetesen a HOMAG állja a szállás és az utazás költségeit. A díjnyertes gépeken ingyenes átvizsgálást is végzünk. 

A nevezési határidő 2022. július 31.
A nyerteseket a www.homag.com oldalon hirdetjük ki.

(x) Lignomat Kft – a HOMAG berendezések magyarországi képviselete

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Románia legszebb fái

Következő cikk

Olasz faipari gépgyártók remek évet zártak



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések