Van-e elég faanyag (a Földön)?

Jason Mitchell nemrégiben azt állította, hogy a nettó nulla kibocsátás fokozhatja a globális fakeresletet, veszélybe sodorva a világ erdőit, és hogy a jövőben fahiánnyal kell szembenéznünk. Arra a következtetésre jutott, hogy jelenleg az emberiség túl sokat követel a világ erdőitől. Mi itt azt vizsgáljuk, hogy valóban így van-e ez?

Szerzők:
Lauri Hetemäki, a Helsinki Egyetem gyakorlati professzora és
Marc Palahí, az EFI igazgatója

Általában úgy gondolják, hogy az erdő alapú gazdaság fejlődése növelni fogja a fakészletek iránti keresletet. Ugyanakkor az erdők iránt egyre nagyobb az igény, például szénmegkötési és biodiverzitási céllal. Ezért gyakran arra a következtetésre jutnak – Mitchellhez hasonlóan -, hogy a fakészletek szűkössége a jövőben fokozódik.

Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. A Hetemäki et al. (2020) tanulmányban spekuláltunk: Mi lesz a jövőben a hengeresfa iránti kereslet? A következtetésünk az volt, hogy nem igazán tudjuk, hogy van-e elég fa a jövőbeni célokra – ez sok tényezőtől függ.

A témával kapcsolatos kevés tanulmány hozta fel azt a tényt, hogy valójában nem tudjuk, hogy az erdei biogazdaság fejlődésének nettó hatása milyen hatással lesz a hengeresfa iránti keresletre. Igen, az új biotermékek általában növelik a fa iránti keresletet. Másrészt azonban sok ilyen termék a jelenlegi termékek mellékáramát használja fel (lignin, faforgács, fűrészpor stb.), és nem növeli a hengeresfa iránti keresletet mint olyat (Hurmekoski et al. 2018). A technológiai fejlődés, a fokozódó kaszkádfelhasználás és a körforgás valószínűleg csökkenteni fogja a jövőben az egy végtermékegységre jutó fafelhasználást. Más szóval több lesz – amihez kevesebb is elég.

Néhány jelenlegi erdészeti ipari termék iránti kereslet csökken, különösen a kommunikációs célokra használt (vagyis a nem csomagolási célú) papír iránti kereslet. Ha például a világ kommunikációs célú papírfogyasztása 2050-re ugyanolyan ütemben csökkenne, mint az elmúlt 15 évben, az az erre a célra szánt ipari fa mennyiségének mintegy 450 millió köbméterrel való csökkenését jelentené. Ez több, mint az EU27 teljes 2020-as ipari fakitermelése (378 millió m3 ).

Hosszú távon a fa energiafelhasználásának csökkenése is a küszöbön áll. Világviszonylatban a fakitermelés mintegy fele energetikai, a másik fele pedig ipari célokra megy el. Afrikában a fafogyasztás mintegy 90%-a energetikai célú, Ázsiában pedig 57%-a. Az egyéb energiaforrások (nap-, szél- és vízenergia stb.) fejlődésével és az erőforrás-hatékonyabb faipari technológiák alkalmazásával az elkövetkező évtizedekben több száz millió köbméterrel csökkenhet az energetikai célú faanyagok iránti kereslet.

Másrészt a történelem azt mutatja, hogy a gyors gazdasági és népességnövekedés ellenére a kerekfa-fogyasztás meglehetősen mérsékelten nőtt (lásd az alábbi ábrát). Például 2000 és 2020 között a globális körtefafogyasztás csak 12%-kal nőtt, annak ellenére, hogy a reál-GDP 70%-kal, a népesség pedig 27%-kal nőtt.

Gyakran gondolják, hogy az erdei biogazdaság fejlődése, a biológiai sokféleség és az erdők szén-dioxid-nyelői között kompromisszumot kell kötni. Ezért arra a következtetésre jutnak – Mitchell (2022) tanulmányához hasonlóan -, hogy a biológiai sokféleség és az erdei szénnyelők iránti növekvő igények elkerülhetetlenül csökkenteni fogják a biogazdasági célú fakínálatot a jövőben. Úgy tűnik azonban, hogy a kérdés nem ilyen egyszerű. Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a fakitermelés és a biológiai sokféleség, valamint az erdei szénnyelők közötti kompromisszumok vagy szinergiák megléte az adott kontextustól és a meghozott erdőgazdálkodási intézkedésektől függ (Biber et al. 2020, Díaz-Yáñez et al. 2020, Vera et al. 2022).

Ezt a következtetést a történelmi bizonyítékok is alátámasztani látszanak. Az Európai Unió erdőállományának az 1950-es évek óta tartó fejlődése azt mutatja, hogy lehetséges a fatermelés növelése, miközben több szén-dioxidot halmozunk fel, és bővítjük az erdőterületeket és a védett területeket (lásd az alábbi ábrát). Az adatokat 1990 óta részletesebben megvizsgálva látható, hogy az EU-27 erdőterülete 14 millió hektárral (10%-kal) nőtt, ami majdnem Ausztria, Belgium és Hollandia összesített területének felel meg (Hetemäki, Kangas & Peltola 2022). 1990 és 2020 között az EU-27 erdeiben lévő fa mennyisége – a növekvő állomány – 42%-kal, az erdőben lévő teljes szénkészlet pedig 43%-kal nőtt. Az erdővédelmi terület fogalma sokkal homályosabb, és a különböző források különböző statisztikákat közöltek. Az EUROSTAT szerint azonban “a védelmi funkcióval rendelkező erdőterület” az EU-27-ben az 1990-es 18,4 millió hektárról 2015-re (az utolsó rendelkezésre álló év adatai) 38,1 millió hektárra nőtt, azaz megduplázódott. 1990 és 2020 között azonban az EU-27 éves kerekfa-termelése is 29%-kal nőtt. Összefoglalva, az EU az elmúlt évtizedekben jelentősen növelte a fakitermelést, ugyanakkor növelte az erdőterületet, az erdők szénkészletét és védelmét is.

Az ilyen fejlődést számos különböző tényező tette lehetővé, de az egyik ilyen tényező az erdőgazdálkodásba és az innovációba történő jelentős hosszú távú beruházások voltak (Mauser 2021). Ezek a beruházások is szükséges tényezői voltak annak, hogy a világ erdeinek mindössze 4%-ával az EU a globális erdészeti termékek exportértékének több mint 40%-át adja (Hetemäki, Kangas & Peltola 2022). E jelentős pozíció miatt az EU-nak lehetősége van arra, hogy jelentős szerepet játsszon az új és erőforrás-hatékonyabb biotermékek innovációjában, és előmozdítsa a fosszilis alapú nyersanyagok és termékek kiváltását, azaz segítsen a fenntartható termelés és fogyasztás fokozásában.

Másrészt a Világbank egy nemrégiben készült jelentése (2022) rávilágít arra, hogy az ökoszisztémák helyreállítása (beleértve az erdők helyreállítását is) miért nem tudott elterjedni, annak ellenére, hogy az elmúlt években számos nemzetközi kezdeményezés és ígéret született. A jelentés rámutat, hogy a sikerhez olyan többoldalú finanszírozási megközelítésre van szükség, amely egyesíti az állami, a jótékonysági és az intézményi befektetőket, valamint a globális termékértékláncok szén-dioxid-mentesítését igénylő vállalatokat. Ez a fajta finanszírozás a kulcsa annak, hogy 2030-ra több százmillió hektárnyi degradált és erdőirtást “átélt” tájat tudjunk helyreállítani, ahogyan azt például a bonni kihívás is megköveteli. 2030-ra a fenntartható ellátási láncok finanszírozási piacai az előrejelzések szerint el fogják érni a teljes ellátási lánc finanszírozásának egyharmadát, azaz 660 milliárd USD-t (Bancilhon et al., 2018). Számos üzleti ágazatnak, például a divat-, az építő- és a csomagolóiparnak át kell alakítania értékláncát a nem fosszilis, fenntartható és nyomon követhető értékláncokra. Ebben a faalapú megoldások egyre fontosabb szerepet fognak játszani. Ezért az erdei biogazdaság valószínűleg jelentős szerepet fog játszani, amelyen keresztül a magánfinanszírozás nagymértékben bevethető az erdők helyreállítása érdekében. A biogazdasági termékek iránti növekvő kereslet és az erdőfelújítás közötti szinergiák nemcsak lehetségesek, hanem fontos stratégiát kell jelenteniük az éghajlati és biológiai sokféleséggel kapcsolatos válság kezelésére.

Aggasztó, hogy globális szinten az erdőirtás ebben az évszázadban is folytatódott, bár lassabb ütemben, mint a 20. században. A növekvő faállományt tekintve azonban a FAO adatai 250 millió köbméteres növekedést mutatnak ebben az évszázadban. Elméletileg tehát valamivel több fa áll rendelkezésre, mint két évtizeddel ezelőtt. A környezeti és társadalmi-gazdasági elérhetőség szempontjából azonban bizonytalan, hogy ebből mennyit lehet ténylegesen a piacokra szállítani. Valójában nyilvánvalónak tűnik, hogy új erdőtelepítésekre is szükség van, nem utolsósorban a faépítés várható növekedése miatt. Mishra et al. (2022) szerint 2100-ig 149 millió hektárral több erdőtelepítésre lenne szükség faépítési célokra, és ez “… a mezőgazdasági termelésre gyakorolt jelentős visszahatások nélkül lehetséges”.

Összefoglalva, a különböző mozgatórugók nettó hatása a globális hengeresfa-keresletre és -kínálatra bizonytalan. Ezt a bizonytalanságot növeli, hogy a témát alig tanulmányozzák. Nagyrészt megalapozott találgatásokra és tanácsadói információkra támaszkodunk, valamint olyan tanulmányokra, amelyek nem veszik figyelembe azokat a jelentős strukturális változásokat, amelyekkel a fapiacok eddig is szembesültek és a jövőben is szembesülni fognak.

Ez különösen elgondolkodtató, tekintve, hogy mennyire fontos ez a kérdés. Véleményünk szerint több erőforrást és erőfeszítést kellene fordítani a hengeresfa globális keresletének és kínálatának szisztematikus kutatásába!

szerk/ford: Tóth János, forrás: EFI